„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” – szőlőt ültettek a nyíregyházi óvodában

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” – szőlőt ültettek a nyíregyházi óvodában

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a Katolikus Pedagógiai Intézet által szervezett programsorozathoz csatlakozva szőlőt ültettek a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában október 14-én.

Szöveg: Csura Imréné, P. Tóth Nóra, fotó: P. Tóth Nóra2019. október 15. 12:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1822 napja íródott

A programsorozat a NEK lelki hátteréből kiindulva minden hónapra más és más feladatot javasol az óvodapedagógusok és az óvodások számára, akik ezek teljesítésével közelebb kerülhetnek az Eucharisztia megértéséhez. A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda októberben a Méhecske csoporttal kapcsolódott a kezdeményezéshez bevonva a szülőket is, hogy a közös tevékenységek által az Isten iránti szeretet növekedését segítsék.  

Lelki percek keretében, a szabadjáték ideje alatt a külső teremtett világ tevékeny megismerésével dolgozták fel az evangéliumi szakaszt: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5) A gyermekek által kedvelt gyümölcshöz, a szőlőhöz kapcsolódva játékra hívták az óviskolat: többek között eljátszották az Alszik a csősz dalos játékot, a szőlőszemezgető ügyességi játékot.

A hétkezdő lelki útravaló imaalkalmon Molnár Zoltán atya, az óvoda lelki vezetője az evangéliumi szakaszról elmélkedett, a gyermekek nyelvén magyarázva Jézus szavait a szőlőtőről és a jó termésről, melyet a szeretet cselekedeteivel hozhatunk.

Majd megáldotta a két szőlővesszőt, s az óvoda udvarán ültették el azokat a szülőkkel, akik maguk is kaptak lelki útravalót ezen a kivételes alkalmon.

Szöveg: Csura Imréné, P. Tóth Nóra, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

faültetés, IEC2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert