Tudjunk örülni az isteni kegyelemnek, melyet kapunk – felújították a nagyecsedi görögkatolikus templomot

Tudjunk örülni az isteni kegyelemnek, melyet kapunk – felújították a nagyecsedi görögkatolikus templomot

Püspöki Szent Liturgián áldotta meg Szocska A. Ábel megyéspüspök a nagyecsedi Urunk színeváltozása görögkatolikus templom megújult tetejét és belső festését november 3-án.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Kicsákné László Magdolna, Pásztor Richárd2019. november 15. 08:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1790 napja íródott

A településen, mely Fábiánháza filiája, a hívők nagyfokú helytállásának köszönhetően a huszonöt éve felépített templomban méltóképp imádkozhatnak az oda betérők a Jóistenhez: a nagylelkű adományoknak és az egyházmegye támogatásának, valamint Anducska Tibor templomfestő mester munkájának köszönhetően felfrissítették a templom belső festését, és a templomtetőt is felújították.

A hívek a munkálatok befejezését a november 3-i alkalommal ünnepelték meg. A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette, mellette szolgált főhelynöke, dr. Papp Tibor atya, a házgazda, Kicsák György fábiánházai parókus és a kerület papsága. Meghívott vendégként jelen voltak a térség közéleti személyiségei.

Ábel püspök a felolvasott evangéliumi szakaszról elmélkedett prédikációjában: a magvetőről szóló példabeszéd megfeleltethető a mi lelki életünknek is, melyben igyekszünk komolyan venni az Evangéliumot, de olykor „köves talajra esik a mag, s nem hallgatunk tanítására” – mondta. De mint ahogyan „a munka, melyet a magvető végez, nem egyik pillanatról a másikra valósul meg”, időt is kell hagyni a lelki gyümölcsök beérésének.

Tanulnunk kell a magvető magatartásából is, aki nem siránkozik a learatott termés felett, hanem örül a meglévőnek: hiszen „mi magunk is hajlamosak vagyunk sokat siránkozni, s miközben panaszkodunk, megfeledkezünk arról, amiért hálát kellene adni, aminek örülni kellene” – magyarázta a főpásztor. „Tudjunk örülni az isteni kegyelemnek, melyet kapunk”; és folyamatos megújulásra is intette hallgatóit, hiszen mint ahogyan fizikai munka úja és újra ismétlődik: „nem elég egyszer elvetni a magot, hanem örülve annak, amink van, ismét és ismét hozzá kell fogni” a lelki magvetéshez is.

Az ünnepség zárásaként táncbemutatót tekinthettek meg a vendégek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei értéktár részét képező nagyecsedi magyar és cigány táncokat kulturális örökséget őrző nagyecsedi néptáncosok mutatták be – emelve ezzel is az ünnep fényét.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Kicsákné László Magdolna, Pásztor Richárd

Nyíregyházi Egyházmegye

templomszentelés, Nagyecsed
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert