A rókahegyi templom novemberi kulturális programja a püspökségünkön található görögkatolikus egyházművészeti gyűjtemény meglátogatása volt.
Vasárnap délután, november 17-én érkeztek a hívek a püspöki udvarba, ahol Majchricsné Ujteleki Zsuzsanna fogadta őket. Rövid ismerkedés után következett a kis múzeum szakszerű bemutatása, amiben hallhattak a hajdúdorogi egyházmegye megalakulásának előzményeiről is. Miközben a sok szép kiállított tárgy megtekintése fenntartotta az érdeklődést, egy pillanatra sem lankadhatott a figyelem, mert folyamatosan érkeztek az információk. Közben pedig kérdezni is lehetett, és szinte beszélgetés keretében sikerült még több ismeretet szerezni a látottakhoz.
A jó hangulatban eltelt ismertető után azzal a gondolattal búcsúztak a látogatók, hogy görögkatolikus népünk és egyházunk szegénységéből is megpillanthattunk egy gazdag anyagot, amit jó emlékezetünkben raktározhatunk el. A múzeum után következett még Zsuzsa fő munkahelyének, a levéltárnak a meglátogatása is, ahol ugyanolyan szakszererű ismertetést kaphattak a jelenlévők. A vendégek mindnyájan egyetérthettek abban, hogy érdemes volt rászánni a vasárnap délután egy részét erre a látogatásra.
Szöveg: Ivancsó István, fotó: Obbágy Veronika
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |