Megújult a kápolna a Sója Miklós Iskolában. Ezen túl rendszeresen tartanak Szent Liturgiát nemcsak az iskolások, hanem a Huszár-telepen élők számára is.
A Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola falai között évek óta gondos előkészítő munka folyik. Nem csupán a tudás útján, hanem a hit útján is terelgetik a gyerekeket. A hitoktatás, a kápolna kialakítása, az imádságok megtanítása, megszerettetése, lelki programok mind egy irányba mutatnak.
Krisztus egyértelmű kéréssel, sőt paranccsal fordult a tanítványaihoz az utolsó vacsorán, az oltáriszentség megalapításakor. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Az egyház jelenlétének, működésének nélkülözhetetlen, mással nem pótolható jele és eszköze a Szent Liturgia, a mise végzése. Csúcsa és forrása minden egyházi tevékenységnek. Csúcsa, hiszen ebben a földi életben nem kerülhetünk közelebb Krisztushoz. Nincs annál szorosabb kapcsolat, minthogy testét és vérét, vagyis Önmagát adja nekünk, mégpedig úgy, hogy a részünkké válhat az áldozásban. Hogy bennünk lakozhat, belülről segítve, erősítve, támogatva a helyes döntések és cselekedetek útján. Ennek pedig egyetlen módja a mise végzése. Forrása is minden egyházi jelenlétnek, tevékenységnek, hiszen „minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről van leszállván tőled a világosság Atyjától”. Ezt imádkozzuk épp a liturgia végén.
Nos, ebbe az irányba mutat minden előkészítő munka. Ennek egyik fontos lépése a rendszeres misézés bevezetése. 2016. augusztus 29-én a lelki nap megnyitásaként 9 órakor oltárszentelés és Szent Liturgia volt a megújult kápolnában. Minden reményünk szerint a rendszeres misézés erőforrásként új lendületet ad minden jóakaratú embernek az istenkeresés útján.
Virág László lelki igazgató
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |