Állj be közénk, mert itt a helyed – csibeavatót tartottak a Szent Miklós-iskolában

Állj be közénk, mert itt a helyed – csibeavatót tartottak a Szent Miklós-iskolában

Több éves hagyomány iskolánkban a csibeavatás, amikor megkapják elsőseink az összetartozást jelképező egyen nyakkendőt. Erre az eseményre 2019. november 22-én került sor – Pető Frigyes tanító beszámolóját olvashatják.

Szöveg: Pető Frigyes, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya, videó: Gerner Attila2019. november 30. 16:40

Az ünnepi gálaműsort az iskola énekkara nyitotta meg: Szabadosné Majoros Gabriella vezetésével vidám dalocskákkal üdvözölték a kis elsősöket.

A közös imádság után iskolánk igazgatója, Tamás István köszöntötte az izgatottan várakozó kicsiket, szüleiket valamint a megjelent vendégeket.

Kovács Csaba atya, iskolánk lelki igazgatója áldotta meg jelképeinket: a kislányok sáljait és a kisfiúk nyakkendőit.

Imádságában kiemelte, hogy úgy tartoznak kis elsőseink most már nagy családunkhoz, az iskolához, mint ahogyan éves jelmondatunk is kifejezi: „Egy kenyér egy test vagyunk.”

Az elsősök megszeppenve sorakoztak fel a nyakkendők átvételére, melyeket a tanító néniktől és tanító bácsitól kaptak meg.

Csillogó szemekkel tekintették meg a tiszteletükre összeállított ünnepi műsort.

A 2.a osztály lányai virággá változva varázsolták el a kicsiket, majd a fiúk vagány előadása következett, ahol még a székek is táncra perdültek. 

A koreográfiákat betanította Szabolcsiné Morvai Katalin és Molnár Zoltánné Zsuzsa néni.

A 2. b osztály néptáncvigasságot varázsolt a színpadra „Tele a kiskosár …” címmel, mely által betekintést nyerhettek csibéink az iskolában folyó néptánc oktatásba. 

A táncokat betanította Marinka-Nagy Katalin és Demarcsek Dániel táncpedagógus. Munkájukat segítette Polyákné Tóth Mária és Mátyás Kinga.

A 4. a osztály akrobatikus táncbemutatója arra bíztatta a kicsiket, hogy „Álmodják meg a csodát” és ezáltal elérhetik céljaikat.

Felkészítő tanáraik: Kocsmárné Dedics Vera és Szikora Csilla voltak.

Utolsó műsorszámként a 4.b osztály „Poharas táncát” látva megtapasztalták, hogy  kitartó gyakorlással példaképpé válhatnak.

Felkészítők: Rajhóczki Józsefné és Sebestyén Zsoltné Zsuzsa néni.

Szép számmal megtiszteltek bennünket az iskolacsalogatón résztvevő gyerekek és szüleik. Reméljük jövőre őket is itt köszönthetjük!

"Sosem leszünk teljesen egyformák, és pont ez a szép benne.
Van a te kis világod és van az én kis világom.
Néha találkozunk és egymásra csodálkozunk:
Nézd, pont olyan vagy, mint én, vagy éppen teljesen más! Tőled és tőlem szép, színes a világ!"

Szöveg: Pető Frigyes, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya, videó: Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

csibeavató, Szent Miklós-iskola
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert