A Nyírvasvári Görögkatolikus Egyházközség december elsején tartotta a templom búcsúi ünnepét. A Szent Liturgia elején Szocska A. Ábel megáldotta a megújult templomot.
A nagymúltú közösség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújott és elnyert pályázatnak köszönhetően a templom külső állapotán javított az elmúlt másfél évben: salétrommentesítés és csatornacsere, valamint a közösségi terem felújítása valósult meg a támogatásból.
December 1-jén a megújult templomot áldotta meg Szocska A. Ábel megyéspüspök, ezen a napon a főpásztor vezetésével tartották a templom búcsúi ünnepét is.
A Szent Liturgián püspöke mellett szolgált a házigazda, Egri Tibor parókus atya és Kiss Zsolt nyírbátori parókus atya is, az ünnepen tiszteletüket tették az egyházközség filiájának, Nyírpilis településnek görögkatolikus hívei, a helyi vezetők, többek között a polgármester, az iskola igazgatója és a képviselőtestület tagjai, valamint dr. Petis Mihály, a Bátortrade Kft. ügyvezető igazgatója, aki a vasvári temető bővítésére másfél hektárnyi területet adományozott.
A liturgia végén, a köszöntések után közösen vonultak a hívek a templom előtti térre. Itt, Vasvári Pál szobra mellett, akinek édesapja, Fejér Pál a 19. században majd’ húsz évig szolgált itt parókusként, a település közös adventi koszorúján Ábel püspök gyújtotta meg az első gyertyát.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |