Advent a kisvárdai kórházban

Advent a kisvárdai kórházban

Kisvárdán a Felső-Szabolcsi Kórház folyosóján meghitt hangulatban gyújtotta meg advent első gyertyáját a város polgármestere, Leleszi Tibor. Az első gyertyagyújtáson Mosolygó Tibor, a Felső-Szabolcsi Kórház lelkésze példabeszédében arra figyelmeztetett, hogy a legszebb ajándék mi magunk vagyunk.

Forrás: Friss Média, fotó: Móricz Csaba2019. december 3. 09:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1598 napja íródott

Advent lévén a kórház sem maradhat ki az ünnepre készülődésből, hiszen sok beteg a kórház falai közt kénytelen tölteni az ünnepvárást. A kórház vezetése évről évre az adventi vasárnapokat követő hétfőkön fél kettőkor adventi gyertyagyújtással készül az ünnepekre. Ilyenkor a történelmi egyházak képviselőinek közreműködésével hangolódhatnak a betegek s a dolgozók a közelgő karácsonyra.

Ebben az évben a kórház új épületének tetején kialakított teraszon állították fel az emberi léptekben megépített Betlehemet, ahol Jézus született. Az impozáns méretű építményben embermagasságú figurák vannak, jászollal és bárányokkal.

Mosolygó Tibor atya példabeszédében az ünnepre való felkészülés fontosságára hívta fel a figyelmet. Édesapaként azt mondta, ő is beleesik abba a hibába, hogy olyan dolgokat akar adni gyermekeinek, amiket valószínűleg ugyanúgy el fognak felejteni, mint ő. A kórház lelkésze az ünnepre készülődés bensőségességéről is beszélt, példaként mesélve a saját gyermekkorát, amikor advent idején édesapja tanított neki karácsonyi énekeket. „Ilyenkor sokat játszottunk, rengeteg időt töltött velünk - ebből tudtam, hogy a Karácsony valami nagy dolog.”

Manapság sokfajta ajándékkal készülünk, pedig a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk. Az, hogy időt töltünk velük, az, hogy szeretjük őket – fogalmazott az atya.

"Régen képeslapokat küldtünk az ünnepekre, most már üzenetet, e-mailt. Ezeket az üzeneteket most kell elküldeni, nem az ünnep előtt pár nappal! Mert ha igazán fontos nekem az, akinek küldeni szeretnem, akkor most emlékeztetem rá, hogy ma dől el, az advent elején, hogy milyen lesz a karácsony. Lesz-e abban őszinte öröm, szeretet, egymás megbecsülése, boldoggá tétele."

A beszéd végén az első adventi gyertyát Leleszi Tibor polgármester gyújtotta meg a kórház főigazgatója, dr. Hegyi Henrik társaságában. Az ünnepségen jelen voltak a kórház dolgozói. A kisvárdai Szent György Gyermekkórus karácsonyi dalokat énekelt, amihez a kórház dolgozói is csatlakoztak.

Forrás: Friss Média, fotó: Móricz Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

advent, gyertyagyújtás, Kisvárda
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert