Szent Miklós püspöki székhelyéről, Myra (ejtsd: Müra) városáról kapta nevét a Hajdúdorogi Főegyházmegye kávézója, ajándék- és kegytárgyboltja. Kedves színfolt ez a Nagyállomás közelében, ahol minőségi kávéval, ínycsiklandó süteményekkel és szendvicsekkel várják a debrecenieket, valamint a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon lakóit. A frissítők elfogyasztása mellett pedig kedvünkre válogathatunk a bolt kínálatából.
A Petőfi tér 9. alatti épület „ficakjában” lett kialakítva a barátságos kis kávézó, ami akár a diákotthon és roma szakkollégium lakóinak szánt karácsonyi ajándékként is tekinthető. Régi elképzelés vált ugyanis valóra ez év végére azzal, hogy egy ilyen közösségi térben jöhet össze a mintegy száz diák.
„Hangsúlyozottan a karácsonyi készület részeként jött létre ez a találkozási pont, mert erre a nagy titokra azzal is hangolódunk, hogy önmagunkra, közösségre találunk ezen a helyen vagy akár a jó szellemiségű dolgok vásárlása közben szeretteinkre gondolva.” – indokolta meg Seszták István főhelynök atya a Myra célját.
Tanulásra, netezésre, közös játékra, lelki alkalmak megtartására egyaránt alkalmas a hely, ahol nem mellesleg szintén Myra néven egyedi kávét lehet kortyolgatni. Hosszas előkészület után készült el egy igazán karakteres, közepes pörkölésű, brazil arabica, ami a kisvárdai Warda Coffee Roaster üzeméből érkezik. Professzionális daráló és kávéfőző is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a szemekből a legfinomabb espressot, cappuccinot, melanget ihassuk.
A szánk szélét a mintegy tízféle sütemény elfogyasztása után is megnyalhatjuk: torták, piték, tiramisu, gesztenypüré csalogatja az édesszájúakat, idővel pedig minőségi szendvicsek a sós ízeket kedvelőket.
Nemcsak egy ilyen találkozási pont hiányzott már nagyon a debreceni görögkatolikusok életéből, hanem az ajándék- és kegytárgybolt is. Nyíregyháza és Budapest után már itt is be lehet szerezni csotkit, ikonképet, imakönyvet, de ezek mellett életvezetéshez segítséget nyújtó könyvek, szépirodalom is megtalálható a kínálatban.
Különféle, kézzel készített termék közül is lehet válogatni: egy-egy fonott kosár, festett kerámia vagy gyertya minden otthon kedves emléke lehet. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy java a Szent Lukács Szeretszolgálat fogyatékkal élőkről gondoskodó otthonában készült, Szakolyban…
A bolt hétfőtől-péntekig, 9-től 17 óráig várja az érdeklőket, szombaton 9-től 13 óráig, míg a kávézó – vasárnap kivételével – minden nap 11 órától 21 óráig.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |