Tudományos Diákköri Konferencia a hittudományi főiskolán

Tudományos Diákköri Konferencia a hittudományi főiskolán

December 10-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán újból megrendezésre került a Tudományos Diákköri Konferencia, amely rendezvény évek óta lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hogy folyamatban levő kutatásaik részeredményeit, eredményeit bemutassák főiskolai tanáraiknak, valamint hallgatótársaiknak.

Forrás és fotó: SzAGHF2019. december 15. 05:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1565 napja íródott

Ebben a tanévben két növendék vállalta a tudományos megmérettetést: Gergely Tamás V. évfolyamos teológus hallgató, aki témájául a liturgikus nyelv kutatását választotta a világegyházban, a Miskolci Egyházmegye történetében s a templomai ikonosztázion-feliratain; és Rojkovich Ágoston II. évfolyamos teológus hallgató, aki a „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet” Ter1,1 szentírási idézetre alapuló diskurzus interpretálását mutatta be Gánóczy Sándor munkássága alapján.

"Mind a két jelölt kiváló előadói készségről és kutatói vénáról tett tanúságot. A témaválasztásuk kiválónak bizonyult, az általuk górcső alá vett témák további kutatásra érdemesek" - olvasható a főiskola honlapján.

Az öttagú bíráló bizottság hosszas szakmai mérlegelés után Rojkovich Ágoston kutatásait, valamint előadását találta jobbnak, és javasolja, hogy dolgozatát az Országos Tudományos Diákköri Konferencián mutassa be.

Gratulálunk mindkét előadónak!

Forrás és fotó: SzAGHF

Nyíregyházi Egyházmegye

papnövendék, kutatás, főiskola, felsőoktatás, OTDK




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert