Augusztus 28-án római, református, evangélikus hittestvéreikkel együtt ünnepeltek a görögkatolikusok Nyírszőlősön.
A nyírszőlősi görögkatolikus egyházközség nem tartozik a Metropólia legrégebbi közösségei közé, 1888. május 8-án alapították. A kezdet nem volt könnyű, melyet a krónikában olvashatunk: "így tehát a gondokságot által vettük, de pénzt egy fillért sem, mert nem volt, sőt az egyházunk adós volt."
A nehézségek ellenére a nyírszőlősi görögkatolikusok igen nagy áldozatokat hoztak közösségükért, 1890-ben az Istenszülő tiszteletére építettek templomot, amit 1909-ben toronnyal bővítettek. 1900 szeptemberében a templomban tűz okozott jelentős károkat.
1951-ben dr. Békés Géza szervezőlelkész nehéz időkben látott hozzá az önálló egyházközség megszervezéséhez, melyet 91 görög katolikus hívő támogatott. 1960 és 1982 között Serbán Mihály vezette az egyházközséget. 1982-ben kezdte meg nyírszőlősi tevékenységét dr. Cselényi István Gábor, teológiai tanár, aki parókiát épített. 1999-ben dr. Janka Ferenc, teológiai tanár érkezett Nyírszőlősre, Ő festette a templom oltárképét és az ikonosztáz alapképeit.
2007-ben dr. Véghseő Tamás, rektor atya kapott kinevezést, aki 2011-ben kívül és belül teljesen felújította a templomot, melyet Kocsis Fülöp érsek-metropolita atyánk szentelt meg.
Az azóta eltelt években Tamás atya tovább szépítette, alakította a templom környezetét, mára a templomdomb teljesen elhatárolt, közösségi térrel, szép utcafronti kerítéssel, biztonsági rendszerrel és hangosító berendezéssel felszerelt.
A boldog és örök emlékű templomalapítóink minden időben nagy áldozatokat hoztak közösségükért, és mi példájukat követve, a jó Isten segítségével, Tamás atya vezetésével folytatjuk munkájukat.
Az augusztus 28-án összegyűlt hívek római, református, evangélikus hittestvéreikkel ünnepelték a görögkatolikus templom búcsúját.
Az ünnepi Szent Liturgia főcelebránsa és szónoka dr. Ivancsó István pápai prelátus, teológiai tanár atya volt, aki szentbeszédében Mária születésének ünneplését és személyét állította példaképül elénk, illetve felhívta figyelmünket arra is, hogy szeptember elsején nemcsak a tanév, hanem liturgikus évünk is elkezdődik.
Szeretettel javasolta, hogy szeptember elsején mi is üljünk be Krisztus iskolájának padjaiba, és kezdjünk neki a tanulásnak!
Velünk ünnepeltek még Keresztes László, Horváth Tamás és Virág László atyák.
A Szent Liturgia előtt megáldásra kerültek az új és gyönyörű ministránsruhák, a Szent Liturgia után körmenetet tartottunk, amit miroválás zárt, majd az újonnan kialakított közösségi terünkön, sátrak árnyékában elfogyasztottuk a szakácsaink által elkészített finom ételeket.
1890 óta 125. alkalommal szeretettel emlékeztünk meg a templom építőiről és mindazokról, akik a múltban és a jelenben kifejezésre juttatták a templomunk iránt érzett gondoskodó szeretetüket.
Imáinkban kérni fogjuk Krisztus Urunkat, hogy kegyelmével tartson meg minket a templom és az egyház iránti hűségünkben.
Ómajtényi Edit
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |