2016. szeptember 3-án kerékpárral zarándokoltak a kisvárdaiak Máriapócsra.
Egyházközségünkben idén először került sor kerékpáros zarándoklatra, amelyet Máriapócsra szerveztünk. Nem titkolt célja volt utunknak, hogy a Szűz Anya áldását kérjük életünkre, főleg így az egyházi év kezdetén. A reggeli órákban szép számmal gyülekeztünk templomunk előtt, ahonnan a kerékpárok és a zarándokok megáldása után kezdetét vette közös zarándoklatunk. A kilométerek gyorsan és jó hangulatban teltek. Első megállónk alkalmával Pásztor István atya és kedves felesége fogadtak mindnyájunkat a korai órák ellenére vidáman és lelkesen. Utunkat tovább folytatva meg sem álltunk Baktalórántházáig, ahol egy újabb pihenőt tartva gyűjtöttünk erőt és vérteztük fel testünket némi táplálékkal is.
Ahogyan közelítettünk Máriapócs határához éreztük, hogy a kilométerek lassabban telnek és a test is fáradt, de a lelkünk egyre közelebb került Könnyező Édesanyánk lábaihoz. A templomba érkezve köszöntöttük Máriát énekünkkel, majd a fatemplomban folytattuk a hálaadást és buzgó kérést életünkre és szeretteinkre. Ahogyan annak idején Mária az angyal szavára kapta az üzenetet és indult el Erzsébethez látogatóba, így jöttünk ma mi is ide Máriához vendégségbe. Erőt merítve az előttünk álló feladatokhoz, ahogyan a Szűz Anya is tette ezt Erzsébet mellett, mielőtt hazatért volna szüleihez. Többek között ezekkel a gondolatokkal erősített minket István atya, hogy nekünk is itt kell erőt merítenünk a saját feladataink megoldásához.
A közös ebédünk után, akiknek még volt erejük, hazafelé is kerékpárral jöttek. A zarándoklatunk egyben lehetőséget is teremtett arra, hogy a közösségünk tagjai még jobban megismerjék egymást. Köszönjük a szervezőknek és köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában segítette is utunkat. Reményeink szerint tavasszal ismét találkozunk majd és újra neki vágunk egy közös célnak.
Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |