A püspök titka – Az országos lelkipásztori napok második napja

A püspök titka – Az országos lelkipásztori napok második napja

Az egri rendezvény második napjának nyitóelőadásában vezetést kaptunk az úton, melynek célja a Jézussal való találkozás. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök előadása személyes vallomás volt. Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke az őskeresztények és az Eucharisztia kapcsolatát mutatta be.

Szöveg: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita2020. január 29. 10:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 242 napja íródott

Mohos Gábor előadása – Az Eucharisztia a személyes életemben – egyszerre volt tanúságtétel és tanítás. Hogy erről a kapcsolatról képet adjon, egész életét áttekintette, és azt mutatta meg, hogyan vezette és vezeti Jézus a hitében találkozásról találkozásra, és arra hívta meg a résztvevőket, ők is gondolják át ezt a kapcsolatot.

Gábor atya elmondta, hívő családba született, első gyerekként. Őt még egy-két hetesen megkeresztelték, akkor még nem halasztották ezt a szülők megfelelőbb időpontot keresve. „Sírós gyerek voltam, még egyszer az orvost is kihívták emiatt a szüleim. De a misén nem sírtam” – Gábor atya úgy véli, Jézusnak megvannak az eszközei, hogy megérintse a gyerekeket, nem véletlen a hívása: „Engedjétek hozzám a gyerekeket.” Azt tanácsolta, szerencsés, ha a gyerek kapcsolata az Oltáriszentséggel kiskorában elkezdődik, akkor is, ha ez nem tudatosul benne.

Felidézte az elsőáldozásra való készület időszakát is. „Elsősorban ismereteket kaptunk a felkészítésben. Mint racionális gyerek nem igazán tudtam megragadni a titkot, de az bennem volt, hogy valami különleges dologról van szó. Vártam az élményt, hogy ezt meg is élem, de nem így történt.” Visszatekintve úgy értékeli, nem sikerült akkor eljutnia a Jézussal való személyes találkozásig. „Mára ez lett a legfőbb célom.” Ennek alapja a nyitottság: ez segít, hogy az ember meghallja Isten neki szóló szavát. Ez a megszólítás egyedi, nincs rá recept, és nem is könnyű felismerni. Keresni és figyelni kell. A kezdeményezés mindig Istené – ez a lelkipásztor tapasztalata.

Mit tehet az ember? Mohos Gábor kiemelte, a legszebb élmények akkor érték, amikor engedte, hogy „meglepje Isten”. A nyitottság mellett fontos az éberség, és hogy a gondolatok ne csak a földi dolgokon járjanak. Teret kell teremteni erre a találkozásra, amikor csak Istenre figyelünk. Az sem mindegy, hogyan élünk. Megvan életünk erkölcsi tisztasága? Vagy kompromisszumokat kötögetünk? Lejjebb tesszük a mércét? Jézus ugyanis nagyon igényes partner. Azt kéri, tiszták legyünk döntéseinkben, emberi kapcsolatainkban, anyagi viszonyainkban. Ennyire összetett, hogy mit tehetünk azért, hogy nyitottan fogadjuk a Jézussal való találkozást – tanított a püspök.

Gábor atya arról is vallott, hogyan közeledett a szentmise mint titok valóságához: „A titok az, amit rejteni kell, ez hittitok, misztérium, amit értelmemmel soha nem érthetünk meg a maga teljességében, de a szívünkben feltárul.”

Ez a feltáruló misztérium át tudja járni és formálni tudja az ember életét. Mohos Gábor elmondta, egyre inkább engedte, hogy a titok vezesse. A bencéseknél a gimnáziumi évek alatt megszerette a szerzetesekkel végzett vesperást, és el-elidőzött Jézussal az estében. „Jó volt ott lenni, és megosztani vele, ami a szívemben volt.” Innen visszatekintve még inkább a mélyére lát: Jézussal megélt kapcsolatunk is olyan, mint minden emberi kapcsolatunk. Minél többet teszünk bele, időben, figyelemben, annál mélyebb lesz. Jézussal pedig könnyű, ő mindig rendelkezésre áll. A szemináriumi évei alatt a misztérium szemléléséhez vezető úton még mélyebbre hatolt. A kispap átélte, mennyire fontos a tisztelet az Oltáriszentség iránt, a készület a befogadására. Egyre jobban elsajátította, hogyan tudja Isten szemével nézni dolgait, és figyelmét Isten ügyeire irányítani.

Gábor atya számára a szentmise a találkozás kiemelt helye és alkalma. „A szentmisében valóságosan jelen van Krisztus áldozata, a szentáldozásban Isten a kezembe adja magát.” A szentáldozásban ott az áldozat – ismételte meg a gyakran használt szót. „Hozok-e én is áldozatot? Mert a kapcsolat úgy épül, ha én is áldozok valamit. Nekem is tennem kell Istenért – ez még nehezebb, mint földi céljainkért –, még ha erről a mai ember számára nehéz is beszélni. Így válik személyes tapasztalattá a misztérium, életet alakítóvá a találkozás.” Ez a püspök titka.

*

Szocska Ábel rácsodálkozásait osztotta meg a hallgatósággal, amelyek az ősegyház tanítóinak és szentjeinek tanulmányozása közben mélyítették el tudását az Eucharisztiáról. Beszélt arról, hogy a kezdetekkor, Pál apostol korában és az első századokban minden az Eucharisztiából fakadt. Nem volt Szentírás, nem voltak teológiai tanok, liturgikus szabályok. A zsidó vallásgyakorlatból átvett hálaadás, magasztalás mindent átszőtt, és az Eucharisztia áldozatbemutatás volt, melyben az egész közösség kifejezte készségét önmaga feláldozására. „Készek voltak Krisztusért meghalni” – ez nyilvánult meg a szentáldozásban. Az Eucharisztiát közösségben ünnepelték, mindenki részesült benne, és ebben a közösségi cselekményben még nem különült el a papság.

A 4. században, Nagy Konstantint követően beköszönő változás leginkább egy egyre terebélyesedő fa képével írható le. Nőtt az Egyház,  de vadhajtások  is megjelentek körülötte, és különböző hagyományok, szokások ütköztek össze. Ezek felvetettek lényegi kérdéseket. Ki a Szentlélek? Mit jelent Jézus istensége? Hogyan van jelen az Oltáriszentségben?

Az előadó korabeli szentektől idézve mutatta be, milyen válaszok születtek. Jeruzsálemi Szent Cirill arról írt, milyen méltósággal kell a szentáldozáshoz járulni. Számára az Eucharisztia már egy félelmetes titok volt. Ez mutatja az Egyházban a nép és a papság egymástól való eltávolodását. Korábban egy közösséget alkottak, nem volt más az öltözékük sem. A 4. századtól jelent meg a titok, amihez csak egyesek érhetnek, csak a felszentelt személyek.

Ezt próbálták az egyházatyák enyhíteni, Nagy Szent Bazil, Aranyszájú Szent János és Damaszkuszi Szent János  is. Bazil azt tanította, méltónak kell lenni a nagy titokra, de közeledni kell hozzá, hogy ne a félelem vezessen. Arra kérte a híveket, ne maradjanak az évi egy szentáldozásnál, hangsúlyozta a rendszeres szentáldozás fontosságát, de azt is, hogy ezt méltó módon kell megtenni. Virrasztva, éberen, tisztán minden földi gondtól, méltó hajlékot készítve a királynak. Ezt egészítette ki Aranyszájú Szent János a mértékletességgel, a buzgósággal.

Damaszkuszi Szent János pedig azt tanította, hogy amint az élet kenyere éltet minket, nekünk is azt az életet kell élnünk, ami őbenne van. A szent lakoma krisztusivá tesz minket. Így nem az a fontos, hogy a „kenyér és a bor eggyé válik az én testemmel, hanem az, hogy én eggyé váljak Krisztussal” – mutatott rá a szentet idézve Szocska Ábel arra, hogy a lényeg a szentáldozás méltó fogadása. De ennek része a készület, a magunkhoz vétel méltósága és az utána folytatott méltó életvitel. Előtte, alatta és utána – részesüljenek rajtam keresztül mindazok ebben a titokban, akik körülöttem élnek. És magamat is ugyanabban a készületben, fegyelemben kell tartanom – hangsúlyozta.

Szöveg: Trauttwein Éva/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye

lelkipásztori nap, Eger
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert