Prayers for the Camp Damian

Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök vezetésével imádkoztak a Damján-tábor sikeréért a szervezők

A görögkatolikus papnövedékek idén 23. alkalommal rendezik meg a Szent Damján orvos-vértanúról elnevezett tábort, ahol egy héten át minden arról szól, hogy a résztvevő fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok felejthetetlen élményekben részesüljenek. Az idei tábor sikeréért hívek, kispapok, táborozók együtt imádkoztak a Rózsák terei görögkatolikus templomban tartott vecsernyén.

Szerző: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Mozga Mariann Manka2020. február 11. 08:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1696 napja íródott

A Damján-táborba rendszeresen visszajáró gyermekek és segítők számára vitathatatlanul az év legfontosabb hete az együtt töltött idő, de a Damján-kör tagjai a teljes évben azon munkálkodnak, hogy a táborra évről évre színvonalas és minőségi programokat szervezzenek. A folyamatosan zajló előkészületek és a segítő-toborzás mellett, évről évre elő kell teremteni a nélkülözhetetlen financiális hátteret. Ez hol imával, hol a tábor hírének terjesztésével, néha mindkettővel egyszerre zajlik. 

Január legutolsó napján a Rózsák terei Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban tartották a Damján-vecsernyét Keresztes Szilárd püspök atya vezetésével, akinek oroszlánrésze volt annak idején a táborok beindításában. 

Az imádság végén a püspök atya visszaemlékezett a kezdeti időkre, amikor még sokkal szerényebb körülmények között tartották a táborokat. 

“Különleges élmény volt - folytatta beszédét Keresztes Szilárd-  amikor az első évben megérkeztem a bogár volkswagenemmel a gyerekek közé, ők körülcsodálkozták az autót, én pedig sorra elvittem őket vele a dombtetőre egy körre. Ilyen az élet: nekem a kocsi munkaeszköz, nekik egy különleges élmény volt. Vannak emberek, akik számára ünnep az, ami nekünk hétköznapi. Miért adott az Isten többféle embert, gyermeket a világnak? Azért, hogy megtanuljunk szeretni. Mert szeretni ott ahol érdemes, ahol szép, ahol minden stimmel, csak egy szép dolog, de szeretni ott is kell, amikor mások már nem tudnak. Segíteni azoknak kell, akik már végképp kiszolgáltatottak, mert ők nem csak kihasználják a szolgálatunkat, hanem nem boldogulnak nélküle.”- zárta le a gondolatmenetet az egyházi elöljáró. 

Keresztes Szilárd püspök elmesélte azt is, hogy a tábor első éveiben volt alkalma látni, hogy mennyire lelkesen dolgoztak a segítők, akik mások kedvéért “lemondtak a saját önrendelkezésükről”.  A táborban önkéntesen segétkező felnőttek többen vannak mint a táborozók, és természetesen az ő alkalmasságukat az első tábor előtt alaposan megvizsgálják, illetve fel is készítik őket a rájuk váró nagy, testet-lelket igénybevevő feladatra. 

Az egyik, évről évre visszajáró segítő hölgy így nyilatkozott egy interjúban a táborozó különleges gyerekekről: 

“Őszintén és tisztán mondanak ki bármit, ami a mai világban szinte mindenkiből hiányzik. A legfontosabb pedig, hogy sosem a rosszat keresik egy másik személyben, hanem a jót, ami ott él mindenkiben, csak néha nem vesszük észre, vagy nem engedjük szabadjára engedni. Nagyon sok mindenre megtanít a sérültek világa és néha azt érzem nem is mi segítünk nekik, hanem ők segítenek nekünk.” 

A táborban való részvétel ingyenes, ezért az adományokra idén is nagy-nagy szükség van! 

Ha Ön is segíteni szeretne: 

A Szent Panteleimon Alapítvány évről-évre az 1%-os felajánlásokból segíti a Damján tábor munkáját. Ha teheti rendelkezzen adója 1%-ról az alapítvány javára. Adószám: 19207906-1-15 

Egyéb információ kérhető a szentdamjantabor@gmail.com-os e-mail címen.

Szerző: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Mozga Mariann Manka

Nyíregyházi Egyházmegye

Damján-tábor, Keresztes Szilárd
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert