Mennem kell, mert része vagyok az útnak – pápai áldás kísérte a nyíracsádi hívő emlékzarándok-útját

Mennem kell, mert része vagyok az útnak – pápai áldás kísérte a nyíracsádi hívő emlékzarándok-útját

Barna Tibor idén is elzarándokolt Hajdúdorogról Máriapócsra; Ferenc pápa áldása is kísérte útját. 

Forrás: haon.hu, fotó: Kedves Zilahi Enikő2020. február 11. 09:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 225 napja íródott

A Nyíracsádon élő Barna Tibor, ha csak ideje engedi, minden gyalogos zarándoklatokon részt vesz. Február 7-én és szeptember 5-én azonban még a munka sem lehet akadálya annak, hogy útnak induljon. És ennek idén már tizenegyedik esztendeje. A két dátum a 2009-es évhez kötődik, amikor a templom felújítása miatt a máriapócsi kegyképet Hajdúdorogra, majd szeptemberben Hajdúdorogról Máriapócsra kísérte gyalogosan hívek népes serege. Köztük volt Barna Tibor is, aki 2009 óta minden év februárjában és szeptemberében útnak indul, s megteszi a csaknem 50 kilométeres utat Hajdúdorogtól Máriapócsig. Tíz, év húsz zarándokút, az idei már a 21. volt. Természetesen gyalogosan, mint annak idején.

Tavaly szeptemberben, a kegykép hazatérésének 10. évfordulóján Máriapócsra érve, a liturgián tudta meg Tibor, hogy Ferenc pápa áldásában részesült a kitartó, nemes, Istennek tetsző cselekedete miatt.

A Szentatya áldásáról írásos oklevelet is kapott.

– Örültem neki, de igazából nagyobb volt a meglepetés, mert tudomásom szerint eddig csak egyházi személy részesülhetett pápai áldásban – fogalmazott szerényen Tibor, aki bevallása szerint megkönnyezte a megható pillanatot. 

Hogy is kezdődött?

– 2009. február 7-én indultunk útnak a Szűzanya képével Hajdúdorogra. Már Máriapócs határában feltűnt nekem, hogy minden lépésnél billeg a kegykép. Előrementem, és azoknak, akik éppen vállukon vitték a képet, hangosan diktáltam az ütemet. Bal-jobb, bal-jobb. Így könnyebb volt tartani az egyenletes lépést, és a kegykép is nagyobb biztonságban lehetett. Hajnalban indultunk, este tízre értünk Hajdúdorogra. Fizikailag nagyon megterhelő volt végigmenni, s közben még az ütemre is figyelni.

„Aki lelkileg nincs rendben, annak sokkal keményebb egy ilyen próbatétel, de nekem a hit sokat segít” – fogalmazott Tibor, akit szeptemberben, a hazafelé vezető út előtt a szervező egyházi vezetők már felkérték az ütemdiktálásra. Aztán a következő évben ismét eljött február 7-e. – Szinte jött magától az elhatározás, mint egy égi felkérés: Mennem kell! És én mentem. A feleségem elvitt Hajdúdorogra autóval, s onnan indultam útnak Máriapócsra. Szeptember 5-én ugyanígy tettem meg az utat minden évben. Először egyedül, aztán egyre többen csatlakoztak hozzám. Sokan csak egy-egy szakaszon, de egyre ritkábban mentem egyedül. A Jó Atya küldte a híveket, hisz Ő tudja, közösségben még a megpróbáltatás is könnyebb – mesélte a zarándok.

Egyre többen csatlakoznak

2012-től már a felesége is becsatlakozott, 2013-tól pedig Ivancsó Sándor Nyírcsaholyban szolgáló atya is rója a kilométereket, a tavalyi, tizedik évben pedig Kocsis Fülöp metropolita is részt vett. A magányos zarándoklathoz egyre többen csatlakoztak, ma már van egy 40-50 fős mag, de az utak során van olyan szakasz, ahol akár százan is összegyűlnek. A létszám nagyban függ attól is, hogy a két dátum milyen napra esik. Munkanapokon marad a mag, hétvégeken egyre többen vannak. Tibor elmesélte, hogy az elején volt olyan február, amikor mínusz 15 fokban egyedül indult útnak. Csak egy kutya kísérte néhány kilométeren, aztán az is lemaradt, mert „kutya” hideg volt. – Jó meleg bakancsot vettem abban az évben a lábamra, de mire Újfehértóig értem, úgy feltörte a sarkamat, hogy nem volt már rajta szinte bőr sem. Annyira fájt minden lépés, hogy azt mondtam: „Itt a vége! Feladom!” Ekkor a feleségem, Emmuska adott nekem erőt, és együtt mégiscsak sikerült célba érni. A mai napig hálás vagyok neki érte. Kemény volt nagyon a próbatétel, de a hitem és az imádság segített, hogy végig tudjam csinálni.

Csodák is történtek

Tíz év és 21 emlékzarándoklat van Barna Tibor mögött. A hosszú idő alatt sok emberrel találkozott, sok érdekes és különös történetet tud felidézni. – Sokan voltak, akik azért csatlakoztak hozzánk, hogy felajánlják a zarándokutat valamilyen nemes cél érdekében a Jóistennek, vagy éppen erőt akartak meríteni életük egy-egy nagyobb fordulója előtt, hisz az út során sokat elmélkedünk, imádkozunk. Kérésük valamilyen formában mindig meghallgatásra talált. Egyszer egy házaspár azért jött el, mert a férjnek vesére volt szüksége, hogy életben maradhasson. A feleség ajánlotta fel a fél veséjét párjának, de előtte eljöttek a zarándokútra, hogy erőt merítsenek, hitükben erősödjenek a nagy beavatkozás előtt. Volt egy házaspár, akinek szeptember 5-én halt meg a gyermeke, azért jöttek el a zarándoklatra, a másik dátumhoz pedig egy másik gyermek születése kapcsolódik.

„Volt egy nagyon érdekes eset is. Egy fővárosi házaspárnak nem született gyermeke, pedig mindent megpróbáltak. Egyik februári zarándoklatunkat felajánlottuk a házaspár lelki megsegítésére. Egy évre rá éppen február 7-én megszületett a várva várt gyermek. Ez nem véletlen, nem szerencse, hanem isteni gondviselés” – fogalmazott Tibor.

Évi 800 kilométer zarándoklat

Felvetődik a kérdés, hogy mi késztethet valakit egy ilyen zarándoksorozatra. Barna Tibor azt mondta, hogy amíg az ember nem jut el lelkileg egy bizonyos pontig, addig áldozatnak tűnik. – Az én lelkem számára szinte már kötelező az emlékzarándoklat. Kötelező, de nem kényszer. Ha eljön a nap, mennem kell. Megyek, mert úgy érzem, már része vagyok az útnak – fogalmazott igaz hitet sugárzó hangon Tibor, aki azt is elmondta, hogy a lelki táplálék mellett azért a testnek is szüksége van erősítésre. Nagyon sok támogatást kapnak az út során, Nagykállóban, Újfehértón már szinte várják őket a helyiek, s a napszaknak megfelelő étekkel látják vendégül a zarándokokat, de az is gyakran előfordul, hogy az út mentén vajas, zsíros kenyérrel, kávéval, teával várják és kínálják őket. Az utóbbi években azért változott néhány dolog. Már kísérő kocsi is megy a menettel, hisz vannak, akik csak egy-egy szakaszt, vagy csak néhány kilométert tudnak megtenni, de így nem kell kimaradni senkinek sem az élményből, mindenki részese lehet egy kis elmélyülésnek, hitbeli megerősödésnek.

Jó példa volt erre a múlt szeptemberi, 20. zarándoklat, melyen 54-en indultak útnak, és 120-an voltak, amikor megérkeztek Máriapócsra.

Az egyre több embert vonzó emlékút mára már bekerült a metropólia zarándokrendjébe is. – Erről nagyon nehéz látatlanban hitelesen beszélni. El kell jönni, meg kell élni. Minden zarándoklatot a kereszt vezet. Településen belül a pap viszi, akkor énekkel köszöntjük az ott lakókat. Településen kívül a hívek viszik a keresztet, ilyenkor imádkozunk. Amikor Fülöp atya is csatlakozott hozzánk, minden létező szertartást elvégeztünk az út során – emlékezett Tibor, aki akkor érzi jól magát, ha minden évben megvan a 800 kilométernyi zarándoklat, aminek része a februári és szeptemberi út is. Azt mondja, soha nem indulnak útnak céltalanul, minden zarándoklatot felajánlanak valamiért, valakiért, akik terhekkel küzdenek életükben. A hit pedig mindig, mindenben segít – vallja Tibor.

Idén mintegy 80-an értek célba

Az idei, februári zarándoklat előtt Barna Tiborné Emmuska hajnali kettőkor már főzte a meleg teát. Még sötét volt, amikor Hajdúdorogra értek férjével és két nagyobbik lányukkal, akik ha csak tehetik, szüleikkel tartanak. Kata, a legkisebb jövőre lesz ötödik osztályos, már alig várja a következő zarándoklatot, mert ígéretet kapott, hogy azon már ő is részt vehet. Hajnali öt órakor idén 33-an indultak útnak Hajdúdorogról, immár a pápai áldás is kísérte útjukat. Szívükben örömmel és hálával járták végig az utat, hogy kaptak ismét annyi erőt a Jóistentől, hogy leküzdjék a kilométereket. Csatlakoztak testvérek Nyíregyházáról, Mátészalkáról, Kállósemlyénből, Nyíradonyból, de még Záhonyból is, pedig idén munkanapra esett február 7-e. Voltak, akik szabadságot vettek ki, csak hogy részt vehessenek.

Minden településen lelkesen fogadták őket, volt egy nénike, aki kétszáz forintot nyomott Tibor kezébe, hogy tegye majd bele a Szűzanya perselyébe, de sokan állították meg őket azzal, hogy mondjanak el értük út közben egy fohászt, vagy egy áldást.

(Borítókép: Barna Tibor és felesége, Emmuska útját Ivancsó atya mellett idén már pápai áldás és zarándokok népes serege kísérte)

Forrás: haon.hu, fotó: Kedves Zilahi Enikő

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert