Day of the priests of Hungarian Greek Catholic Metropolian Church in Máriapócs

Metropóliai Lelkipásztori Nap – 2020

Minden naptári év elején lehetőséget kapnak a magyarországi görögkatolikus papok, hogy közösen tervezzék meg az előttük álló esztendő feladatait, várható eseményeit. Idén a lelkipásztori napot február 29-én tartották Máriapócson. Erre a napra a Magyar Görögkatolikus Metropólia minden papja hivatalos volt, és sokan el is jöttek, érezve annak jelentőségét. Hiszen ezúttal nem csupán egy évre néztek előre. A részleges jog tárgyalásával egyházunk jövőjét alakították.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2020. március 3.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 252 napja íródott

A Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Szocska A. Ábel atya által vezetett imádság után az Emmánuel Zarándokközpontban gyülekeztek az atyák. Már ezek a percek is értékesek voltak, hiszen mindenfelől, messziről is érkeztek papok, s a találkozások öröme azonnal áthatotta a hangulatot.

Délelőtt Galambvári Péter atya tartott előadást. Az egyházjog a teológiai tanulmányok idején általában nem tartozik a kedvenc tantárgyak, a könnyen tanulható és emészthető témák közé. Azonban szükséges ismerni ahhoz, hogy alkalmazni tudják. A részleges jog pedig, amiről Péter atya nagyon érthetően és világosan beszélt, kimondottan a magyarországi egyházszervezetünk saját, kialakított jogrendjét tartalmazza.

Dr. Orosz Atanáz püspök atya szerint jövőnk közös átgondolása, megbeszélése a jelentősége ennek a napnak, és ennek megfelelően az előadást követően azonnal elhangzottak hozzászólások, megfogalmazódtak kérdések. Kocsis Fülöp metropolita atya is bíztatta a papokat: jó, ha az általuk felvetett témák, esetleg bizonytalanságok mentén születnek meg kérdéseikre a válaszok. A jelenlévő egyházjogászok és hierarchák nyitottan várták a felvetéseket. Hiszen mindenki számára lényeges a részleges jog mielőbbi életre váltása, gyakorlati alkalmazása.

A második előadásra országhatárainkon kívül szolgáló atyák is érkeztek. Számukra is fontos információkat osztott meg Farkas Balázs az őszre tervezett Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatban. A NEK egyik főszervezőjeként a várható programról, illetve sok-sok gyakorlati tudnivalóról adott tájékoztatást. Lelkesen beszélt arról, milyen lelki kincsek birtokába juthatnak azok, akik jelen lesznek a konferencia által kínált programokon, és hozzáértéssel magyarázta el mindazt, amit tudni illik a negatív meglepetésektől mentes részvételhez. A nagyszerű összefoglalót követően bizonyára tudatosabb lesz az egyházközségek felkészülése a NEK-re.

Ebéd után fórum keretében folyt tovább a beszélgetés a délelőtti gondolatokról, az aktuális lelkipásztori kérdésekről. Fülöp metropolita atya bejelentette, hogy metropolitai gyűlést, mintegy zsinatot, hirdet meg a részleges jog életre alkalmazásának témájában. Erre várhatóan egy év múlva kerül majd sor.

Minden tanácskozásnak van utóélete. Az elhangzottak bizonyára hosszasan foglalkoztatják majd az atyákat, beszélgetnek ezekről, eszmecserét folytatnak, véleményt formálnak. Kérik a Szentlélek megvilágító erejét, a nehezebb témákat alaposan átimádkozzák. Ahogyan imádsággal zárták ezt a szombatot is. Így lehetnek biztosak a világi hívek egyházunk tiszta tanításában, és az együvé tartozásban.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

lelkipásztori nap, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert