Felnőttként jobban ragaszkodnak azok az egyházhoz, akik kisded koruktól szentáldozáshoz járulhattak – előadás a Sapientián

Felnőttként jobban ragaszkodnak azok az egyházhoz, akik kisded koruktól szentáldozáshoz járulhattak – előadás a Sapientián

A magyarországi Görögkatolikus Egyház számára egy igen aktuális és fontos témáról volt szó a Sapientia Főiskolán, a NEK jegyében megszervezett előadássorozat második alkalmán. Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök szerint az eucharisztikus kongresszusra készülve nagyon jól meg lehet ragadni a lehetőséget, hogy sokakban elmélyüljön a beavatási szentségek együttes jelentősége, letisztázódjon az alámerítéses keresztelés, bérmálás és kisdedáldoztatás kérdése. 

Szöveg és fotó: H Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye2020. február 27. 14:00

„Biztos vagyok abban, hogy az isteni kegyelem munkálkodik a keresztelés alatt... és ennek köszönhetően sem az én gyerekeim, sem másoké, akiknek keresztelőjén voltam nem fáztak meg. Egy szülőnek igazán megható látni ezt a szép szertartást és nagy bizonyosságot is kap arról, hogy a Jóisten áldása így valóban a gyermekére kerül” – így vélekedik az egyik görögkatolikus édesanya az alámerítéses szertartásról, amitől lehet, még mindig vannak olyanok, akik idegenkednek hazánkban, pedig az ősi keresztény hagyomány több mint tíz éve ismét visszakerült Görögkatolikus Egyházunk gyakorlatába.

Nem ez a legfőbb régi-új szokás a görögkatolikusoknál, amit a Metropólia jelenlegi főpásztorai ismét bevezettek, hanem a kisdedáldoztatás hagyománya – e szentség jelentőségéről Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök atya igyekezett teljes képet adni a Sapientia Főiskolán.

„Szerintem egy újszülött jobban megérdemli, hogy részesüljön az Eucharisztiában, mint olykor mi felnőttek, hiszen az a kisded annyira tiszta és ártatlan, hogy nyugodtan magához veheti. Pont egy védtelen, ártatlan csecsemőtől ezt nem szabad megvonni, hiszen miért ne akarná egy szülő, hogy betegségtől, bűntől, bajtól, fájdalomtól meg legyen tisztítva a gyermeke” – mesélte a szülő honlapunknak azt, milyen érzésekkel töltötte el akkor, amikor áldozni láthatta újszülött kislányát és kisfiát.

Jól összecsengett ez a vélemény Ábel püspök bevezető gondolataival, amiben a főpásztor hangsúlyozta: „ha a Szent Eucharisztiában maga az Úr Jézus Krisztus van ott jelen, – ez az alapgondolatunk – , akkor honnan vesszük a bátorságot, hogy azt mondjuk a gyermekeknek, hogy a közénk érkezett Úr Jézus Krisztushoz nektek nem szabad odalépni.” Jelenleg a görögkatolikus gyakorlatban, a hagyományos, római katolikus egyházban is megélt elsőáldozási gyakorlat az, ami túlnyomó részt jelen van. Ábel püspök atya történeti áttekintést adott a jelenlegi helyzet kialakulásáról arról, hogy ez miért is van így.

Amikor az ortodox egyház egy kisebb közössége egykor úgy döntött, hogy csatlakozik a Szentatyához és unióra lép Rómával annak feltételei voltak. Amíg a breszti unió (1595) 15 pontos megállapodása mindkét oldal érdekeit védte, – így például a görögkatolikusoknak el kellett fogadni a tisztítótűz jelenlétét, a Vatikánnak pedig azt, hogy a keleti rítusú papok nősülhetnek – addig az 1646-os ungvári unió feltételei már csak 3 pontra redukálódtak és ebből az első pont az volt, hogy a görög egyház rítusa sértetlen maradhasson.

„Viszont egy 1726-os, vélhetően az akkori egri érsek által összehívott kisebb tanács – amelyen a latin és görög püspökök helynökei és papjai vettek részt – elfogadta a zamoscsi zsinat néhány pontját és változtatásokat irányzott elő a görög egyház rítusában. Egyebek mellett azt kérték a munkácsi egyházmegye papságtól, hogy kovásztalan kenyeret használjanak az áldozáshoz és, hogy a gyermekek ne áldozzanak.” ( Minderről Lutskay Mihály XIX. századi munkácsi kanonok egyháztörténeti művének III. kötetében olvashatunk a 206. oldalon) – mesélte Ábel püspök atya és hozzátette, annak ellenére, hogy nagyon sok dokumentum, liturgikus rendelkezés, instrukció van, ami azt írja elő, hogy a keleti egyházban vissza kell térni a hagyományokhoz sok támadás éri a főpásztorokat hosszú szakálluk, fejfedőjük, bő ujjú reverendájuk miatt, amik az ortodoxiára utalnak.

„Erre fogalmazódott meg tavaly az európai görögkatolikus püspökök találkozóján egy válasz: nem lehet visszavezetni az egyházunkat az ortodoxiába, mert mi eleve ortodoxok vagyunk, olyan ortodoxok akik egységben élünk Rómával és ez a mi nagy kincsünk, ezek vagyunk mi görögkatolikusok. Akár tetszik, akár nem. Ezért csodálatos a római egyházzal való egységünk, mert tiszteletben akarják tartani a hagyományainkat, azt, ami a mienk, de mégis magukhoz ölelnek minket és így vagyunk egyek. Ez a szemlélet segíti a további ökumenikus párbeszédet” – szögezte le püspök atya.

A kitérő után újabb érveket sorakoztatott fel a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora a kisdedáldozatás mellett, hiszen racionális ellenérv nincs, hogy miért is kellene ezt valakinek görögkatolikusként éveken át nélkülözni. Sokan gondolhatják, hogy Krisztus teste és vére nem válhat egy gyermek hasznára, mert nem érti mit is kap, ám mint mondta Ábel püspök „Jézus a gyermek szívén keresztül hat nyiladozó értelmére, hogy majd ésszel is képes legyen befogadni, amit Isten mond neki. A szülőbe kapaszkodó gyermek egyúttal az Istenbe kapaszkodó hívő példája is.”Másfelől ezzel teljesíthető a Mester kérése is: „Engedjétek hozzám a kicsinyeket és ne tiltsátok el tőlem”(Mk. 10,14)

Egyelőre azonban a Görögkatolikus Egyházunkban a kisdedáldoztatás jelentősége nem ennyire egyértelmű, pedig a gyermeket, szülőt és az egész papságot is gazdagítja. Az atyák például mindig nagyon örömmel mesélik, hogy számukra mennyire megható látni, ahogy a pici gyermek „cuppogtatja” azt az egy cseppnyi Tokaji Aszút.

„Tapasztalatok szerint jobban ragaszodnak azok a görögkatolikus szertartásokhoz, akik már csecsemő koruk óta áldoznak. Ők felnőttként is hűségesebbek az Egyházhoz” – vélekedett püspök atya és mindezt az 1392-ben elhunyt bizánci teológus Nicholas Kabasilas gondolataival támasztotta alá: „nem az a fontos, hogy az a kenyér az én testemmé, az a vér, az én véremmé válik, hanem, hogy a szentáldozásban én mennyire tudok krisztusivá lenni” – ezt jelenti a szentáldozás, amit szülői feladat lenne megmutatni a gyermeknek.

Az előadás résztvevőinek nyíltan beszélt a főpásztor arról is, hogy a papság körében sem annyira egyértelmű, hogy az eddig bevált gyakorlaton változtatni kell.

„Nekünk, papoknak is lelkileg nyitnunk kell és erősödnünk az egyház ősi hagyományaink megismerésében és befogadásában. Új ismereteket kell szereznünk és azokat meg is kell élnünk. Azon kell fáradoznunk, hogy felkészülten tudjuk a ránk bízott híveket vezetni, erősíteni. Formálnunk kell a litrugikus szemléletet, erősíteni az összetartozást és ápolni a különböző generációk közötti megértést.” - hangsúlyozta. Mint mondta nem kell attól megijedni, hogy kétféle gyakorlat kezd kirajzolódni: az egyik, amikor kereszteléskor már meg is áldoztatják a gyermeket, a másik pedig, amikor kilenc éves kora környékén részesül elsőként vagy az Eucharisztiában vagy az ünnepélyes áldozásban vagy az első szentgyónásban.

Fontos megjegyezni, hogy a kisdedként áldozó ahogy nő és egyre többet rosszalkodik, kezd tisztában lenni tettei következményeivel, akkor le kell állítani ezt a folyamatot és majd csak akkor engedni ismét szentáldozni, amikor már gyónhat. Hangsúlyos még, hogy elsőként a szülő, nagyszülő – akivel áldozni jön – vegye magához az Eucharisztiát és majd csak ezt követően a gyermek, hogy ezzel is a jó példát látva minél jobban vágyjon rá.

A csecsemőáldoztatással kapcsolatban törekedni kell a helyes párbeszéd kialakítására a római katolikus testvérekkel, hiszen kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás hagyományit. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a görögkatolikus csecsemőket nem lehet megáldoztatni a római katolikus rítus szerint. Ennek több oka is van, például a római katolikus lelkipásztori gyakorlatban nincs megfelelő liturgikus eszköz ahhoz, hogy a csecsemő a szent vérben részesüljön (nem használnak áldoztató kanalat), valamint az áldoztatás többnyire egyszín alatt a Szent Testtel történik. A római katolikus egyházban nincs gyakorlatban a csecsemőáldoztatás, a gyermekek csak az elsőáldozást követően járulhatnak rendszeres szentáldozáshoz, ezt tiszteletben tartva a görögkatolikus gyermekek is csak akkor járulhatnak római rítus szerint áldozáshoz, ha már elvégezték első szentgyónásukat vagy voltak elsőáldozók. Mivel a római katolikus testvérek többsége nem ismeri bizánci hagyományainkat, ezért nagyon nagy odafigyeléssel kell lennünk irántuk, nehogy félreértést, zavart vagy megbotránkozást váltsunk ki a csecsemőáldoztatással. Hasonló okok miatt a római katolikus csecsemőket sem lehet megáldoztatni a görögkatolikus rítusnak megfelelően, csak miután már saját rítusuk szerint elsőáldozáshoz járultak. A református testvérekkel nem vagyunk Eucharisztikus közösségben, ezért Úrvacsorában nem részesülhetnek görögkatolikus híveink és gyermekeink.

„Minden liturgián ugyanolyan magasztos módon kell magához vennie Krisztust a gyermeknek, mint elsőáldozáskor. Olyan nem lehet, hogy az első az más, mindegyiknek ugyanolyannak kell lenni. Az Eucharisztia első szentgyónás utáni ünnepélyes vételével a gyermekek újból átérzik a magasztos érzést az újbóli áldozással.” – zárta gondolatait Szocska A. Ábel püspök atya.

A Sapientia Főiskolán megtartott kilencrészes előadás harmadik alkalmán Fülöp metropolita atya beszélt a proszkomídiáról. Erről szóló tudósításunkat is hamarosan olvashatják majd. Az Eucharisztia témájában a Sapientián meghirdetett előadássorozat részeként dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök tart előadást március 2-án (hétfőn) 17 órától az „Eucharisztikus egyházkép a bizánci teológiában” címmel.

Szöveg és fotó: H Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

IEC2020, Eucharisztia, előadás, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert