200 nap van hátra

200 nap van hátra

Kétszáz nap múlva Budapesten elkezdődik 2020. legnagyobb keresztény ünnepségsorozata, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

Forrás és fotó: iec2020.hu2020. február 29. 21:37

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1677 napja íródott

Már nem kell sokat várni arra, hogy találkozzunk egymással, de legfőképpen Jézussal Budapesten! A keresztény világ Magyarországra figyel majd, hogy részese lehessen ennek a felejthetetlen egy hétnek.

Úgy készülünk erre az eseményre, hogy nem tudjuk, milyen lesz. Pontosat tényleg nem tudunk mondani. Azonban 80 évvel ezelőtt, 1938-ban szintén volt lehetőségünk arra, hogy megrendezzük ezt a keresztény ünnepet, aminek hatalmas visszhangja volt az emberi szívekben az ország határain innen és túl is. Nagy reményekkel telve zárták le akkor a Kongresszust.

Pacelli bíboros, pápai legátus, a későbbi XII. Piusz pápa az 1938-as budapesti kongresszus záróbeszédében többször elismételte Jézus szavait:

„Tanúim lesztek” (ApCsel 1,8).

Majd könyörgést mondott az akkori résztvevőkért:

„Tartsd meg őket ebben a felismerésben, és add meg nekik az erőnek és a bizalomnak azt a szellemét, amely ebből a felismerésből fakad. (…) Add, hogy mindegyikükből a szeretet tanúja, hirdetője és apostola legyen.”

Azt, hogy ismét Magyarországon rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, az akkori emberek kitartásának, tanúságtételének köszönhetjük. Hiszen sokunk szülei, nagyszülei, dédszülei kint voltak és imádkoztak akkor, és talán nagy elhatározások születtek a szívükben.

Mi vagyunk az ő tanúságtételük örökösei. Mi, akik ott leszünk, megtapasztalhatjuk azt a szeretetet, kitartást, amiért Pacelli bíboros egykor imádkozott.

A visszaszámlálók mutatói kereken 200 napot mutatnak, ami annyit jelent, hogy lassan le kell adni a szállásfelajánlásokat, az első áldozó névsorát. A korai, kedvezményes regisztráció is rövidesen lezárul.

Itt regisztrálhat.

Forrás és fotó: iec2020.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

IEC2020




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert