With Faith in Hard Times

Hittel a megpróbáltatások idején

„Idén fenyegetésekkel terhelt nagyböjti időszakot élünk meg. Világszerte rohamosan terjed és szedi áldozatait a koronavírus. Kis-Ázsia felől több millió migráns előtt nyílnak meg a határok, amelynek következtében Európa déli országaiban háborús helyzet van kialakulóban” – A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Forrás: KÉSZ, fotó: P. Tóth Nóra2020. március 12. 08:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1499 napja íródott

Ilyen körülmények között még nagyobb felelősséggel tartozunk magunkért, családunkért, felebarátainkért, de tudjuk, hogy hittel, Isten iránti elkötelezettséggel könnyebb szembenézni a komoly nehézségekkel is.

A nagyböjt a megtérés, az újrakezdés, a megerősödés időszaka. Út, amely a keresztáldozaton át elvezet a feltámadáshoz. Próbáljunk ilyenkor a mindennapi rohanásból lelassítani, Istenre figyelni, elgondolkodni azon, mit tett értünk Krisztus. Igyekezzünk lelkileg, fizikailag többet adni magunkból, odaadó figyelemmel és együttérzéssel fordulni egymáshoz. Keressük a megújulás lehetőségeit.

Tegyük fel a kérdést, hogy Istennek tetszően élünk-e? Vizsgáljuk meg, életünk mely területeire kellene jobban odafigyelnünk? Ebben segíthet az intenzív lelki élet, a világi hívságokról, szenvedélyekről való lemondás, amely által felismerhetjük nemcsak függőségeinket, hanem azt is, ami valóban tartalmasabbá teszi az életünket.

Amikor Isten, az emberi lélek és a hit kerül a középpontba, akkor egy kihívásokkal teli nagyböjt örömteli időszak lesz: lehetőség a mindennapokból való kilépésre, a fontos, örökkévaló dolgokon való elgondolkodásra, a megpróbáltatások idején az Istenbe vetett bizalom erejének megtapasztalására.

Budapest, 2020. március 10.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Forrás: KÉSZ, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

KÉSZ




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert