A Nyíregyházi Egyházmegye 2020. március 18-án kelt rendelkezését adjuk közre.
A papjaink és híveink iránt érzett felelősségem tudatában a nyilvános szertartások végzését a Nyíregyházi Egyházmegye területén ma éjféltől határozatlan időre felfüggesztem.
Az áldozópapjainknak azonban továbbra is szükséges a mindenkori liturgikus rend megtartása (Szent Liturgia, zsolozsma stb.). Felhívom a Paptestvérek figyelmét, hogy nem végezhetnek egyedül Szent Liturgiát, mivel a Liturgiánk közösségi cselekmény, de a családtagok jelenlétében ez a kritérium teljesül.
„A felmentés azonban nem jelenti azt, hogy a vasárnapot ne kellene megszentelni. A vasárnapi szertartáson való részvétel helyett igen ajánlatos, hogy a hívek kiemelt időt töltsenek imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – lehetőleg együtt a családdal, de akár egyénileg is. A Görögkatolikus Médiaközpont több helyszínről, de leginkább Máriapócsról közvetít szertartásokat. Ezek is nagy segítséget jelentenek abban, hogy az egyházzal együtt imádkozzunk. A közvetítések rendjéről a görögkatolikus honlapok felületein adunk tájékoztatást. Ezeken kívül ilyen módon a római katolikus szertartásokba is bekapcsolódhatunk.” (Görögkatolikus Metropólia rendelkezése)
Továbbra is számítok a kedves Paptestvérek áldozatos hozzáállására, elkötelezett szolgálatára. Ezekben a nehéz napokban jól esik majd híveinknek a szeretetteljes biztatás: veletek vagyunk, nehéz lesz, de megsegít az emberszerető Isten, egymás támaszai kell, hogy legyünk.
„Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk...” (2Kor 1, 3)
Kedves Paptestvérek! Legyetek erősek!
Nyíregyháza, 2020. március 18.
Imádkozom értetek,
✣ Ábel
megyéspüspök
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |