Zárt kapus mérkőzés, avagy Isten nincs karanténban – lelki táplálék nehéz időkben

Zárt kapus mérkőzés, avagy Isten nincs karanténban – lelki táplálék nehéz időkben

„A harmadik vasárnapot éltük meg üres templomban, hívek nélkül. Lassanként sejtem, milyen lehet zárt kapuk mögött futballmeccset rendezni… Mégis javíthatatlanul keresem – nem szurkolókkal teli stadionok, „régi meccsek” felidézésével, sokkal inkább „zárt kapus”, Isten előtti csendességben keresem –, mi lehet az a jó, amit az Úr ebben a karanténos böjtidőben ajándékként elrejtett számunkra” – ifj. Obbágy László balkányi segédlelkész atya boncolgatja a kérdést.

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: indafoto.hu2020. április 6. 22:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 172 napja íródott

„Én pedig irgalmad sokaságában bemegyek a te házadba, imádkozom szent templomodnál a te félelmedben” (Zsolt 5,8).

Épphogy elszürcsölöm napi első kávémat, indulok is „munkahelyemre”, a templomba. Isten szolgájának, egy áldozópapnak mi fontosabb dolga lehet, mint az imádság, azért szenteli fel a főpásztor, hogy az imádság embere legyen. Igen, ez magától értetődőnek tűnik, de ha a szívemre teszem a kezem, be kell valljam: a rohanó, felgyorsult világ gyakran engem is igencsak magával ragad, s a teendők sokasága, a napi feladatok kihívásai közepette elsiklok afelett, ami egész hivatásom lényegét adja. A nagyböjt persze más. Most különösen más. Belépek az Isten házába. Hétköznap reggel egyébként sincs „telt ház”, de most különösen megfog a csend, ami körülvesz. Madarak trillázását hallom. A hitoktatást otthonról, online oldjuk meg, a személyes találkozásokat minimálisra redukáltuk, közösségi alkalmaink megtartására nincs lehetőségünk… Nem a napi feladatok sorjáznak, helyettük a lélek nyugalmát érzem. És e templomi, külső-belső csendben kicsúszik a szívemen, a számon: ez most így van jól.

Így van jól? Még csak 14 hónapja szenteltek pappá, és máris megőrültem?

Kattog az agyam. Úton-útfélen mást sem lehet hallani, mint hogy mekkora kihívás a koronavírus ország(-világ)szerte. És ez így is van. Egy hetünk van húsvétig, és pap meg hívő sem igazán tudja, hogyan fogja megünnepelni az ünnepek ünnepét. Milyen lesz a húsvét pászkaszentelés, kórusban zengő „Feltámadt Krisztus” nélkül? Családlátogatás, vendégvárás nélkül? Locsolkodás (titkon remélten már büszke apa-fia programként zajló locsolkodás) nélkül? Nem ilyen húsvétunk lesz. És a nagyhét kezdetén mégsem tudok másra gondolni, mint Isten kegyelmére és szeretetére, amely most azt üzeni: milyen jó, hogy idén nem ilyen húsvétunk lesz!

Az esti szertartások végzése közben mindig rácsodálkozom az „enyhe világosságra”.  Ahogy beszűrődik a nyugvó nap fénye, megvilágosodik minden: Isten velünk van és velünk is marad! A világ kifordult önmagából. Az ember elfordult Istentől, mert a bűnt, a rosszat, a halált választotta. És Isten ennek ellenére menti és szabadítja meg az embert. Ha belefeledkezem az imába, van, hogy leejtem a csotkit. Rögtön nyúlok érte, hogy felvegyem a földről. Ahogyan azt Isten is teszi velünk. „Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva…” (József A.) Dehogynem emel fel! És ezt újra meg újra be is bizonyítja!

Most például azzal, hogy lehetőséget teremt és ad, hogy másmilyen lehessen a nagyhetünk és a húsvétunk. Látjuk, hogy a Feltámadás ünnepe sokak életében, keresztény emberek életében sem arról szól, amiről szólnia kellene. Vannak, akik „elnyuszizzák”, „eltavaszolják” az ünnepet. Sok család wellness-hétvégét szervez, másoknak a tavaszi nagytakarítás és bevásárlás esik épp nagypéntekre, nagyszombatra. És éppen az felejtődik el, miről is szól a nagyböjt sugárzó szomorúsága, a nagypéntek fájdalma, a nagyszombat csendje, a feltámadás hajnalának kitörő öröme. De minket, papokat is megkísért, hogy egyrészt kimerüljünk e jelenség szidalmazásában, másrészt felületes „kifelé ünneplésben” teljesítsük feladatainkat.

Meggyőződésem, hogy ez a nagyböjt, ez a karantén, ez a kínkeserves állapot hosszú távon épülésünkre fog szolgálni. Isten nem vonult karanténba – találjunk vissza hozzá! Néhány hete súlyos, de ésszerű főpásztori döntés született, s most meg kell találnunk az otthoni imádság módját. A Kowalsky meg a Vega énekel arról, hogy „nem aranyból, nem földből, nem pénzért, nem kőből valahol a szívemben majd új templom épül”, ezt a templomot pedig mi építjük! Isten ott van és ott lesz mindenütt – otthoni „templomainkban”, „házi szentélyünkben” is.

Ugyanakkor… A focimeccseken is ott az edző, a szakmai stáb, a cserejátékosok, a segítők. A papot is elkíséri családja az ünneplésre. Papcsaládként is hatalmas lehetőség előtt állunk. E válságos hetek hozhatnak családos csalódást – és adhatnak erőt és életre szóló lelki élményt, az istenközelség számunkra most is adott kegyelmi esélyét.

Csendes ünnepünk lesz. Szívünkben, családunkban, egyházunkban mégis igazán nagyot szólhat.

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: indafoto.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert