Hívd fel a papod!

Hívd fel a papod!

„A templomot bezárták, de a papot nem internálták” – mondta valaki Revák István timári parókus atyának, aki ennek kapcsán biztat mindenkit a papokkal való kapcsolatfelvételre.

Szöveg: Revák István, fotó: Zadubenszki Norbert2020. április 23. 09:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 183 napja íródott

Egy komoly beszélgetés kapcsán, arról beszélgettünk Zsolt barátommal, hogy ki hogyan éli meg ezt a különleges, sokszor igen nehéz, megterhelő helyzetet.

Mind a ketten egyetértettünk abban, hogy megpróbálunk többet és mélyebben imádkozni, Aztán különféle praktikákról kezdtünk beszélgetni, mint ahogyan a nők szoktak a maguk dolgairól. Hogyan kertészkedünk, mit kellene megszerelni, amit már hosszabb idő óta terveztünk, kivel fogunk beszélgetni, kit kellene felhívni telefonon, hiszen az időnkbe úgyis belefér, meg aztán mindenkinek jól esik, ha gondolnak rá és egy pár szót váltanak vele. Ebből kifolyólag tettem föl a kérdést, hogy a papodat felhívtad már? Miért szólt a kérdés? Azért mert neki is jól esik, ha valaki gondol rá a családján kívül. Mondjuk azok, akiket szolgál, akikért imádkozik, még akkor is, ha templom zárt ajtója mögött, talán a hívek nélkül, de imádkozik értük és családjaikért. Igazad van mondta és akkor fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a templomot bezárták, de a papot nem internálták! Ezt követően felhívta és valószínűleg egy jót beszélgettek, ami véleményem szerint mind a kettőjüknek jól esett. Ekkor döntöttem el, hogy írok erről a gondolatról néhány sort.

„Békeidőben” elhívhatod a papodat sörözni, már Tibi atyás borral is koccinthatsz vele, sőt be is szólhatsz neki nyilvánosság előtt, amire ő szívesen reagál, akár más felekezetű lelkésztársával együtt. Most? Felhívtad e már? Érted is és szeretteidért is imádkozik, ha kell, beáll a front vonalba, mint sokan mások a világban, kockára téve a saját és családja életért, hogy szolgálhasson téged, szentségekkel erősítsen meg! Őt az Úristen és a családja után ki segít megerősíteni? TE! Azzal hogy időközönként felhívod, még akkor is, ha nem akarsz vele semmit. Csak mert eszedbe jutott, mert hallottál egy jó viccet, vagy olvastál egy jó könyvet vagy láttál egy jó filmet, ettél valami finomat és megosztod vele az élményedet és ő is elmondhatja az övét neked. Feltámadást ünneplünk, talán a kapcsolatainkban is fel kellene támadni. Ma már mindenkinek van telefonja, akár videó hívással is tudtok beszélni. Az egészségügyi dolgozót megtapsoljuk, a boltost, a patikust, a kamionost, a kukást minden szolgálattevőt, ami szerintem egy nagyon szép gesztus, jól esik a megbecsülés annak, aki kapja és annak is, aki adja. Tégy egy ilyen gesztust a papoddal, püspököddel, lelkiatyáddal, hidd el, jót teszel vele!

Biztatom erre kedves mindannyiukat!

István atya

Szöveg: Revák István, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert