Együtt az Istenszülővel IV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel IV. – lelki táplálék nehéz időkben

„Nem Mária adja meg nekünk az üdvösséget, de hathatós közbenjárásával kieszközölheti számunkra” – rövid beszédekből álló sorozatunkban dr. Ivancsó István teológiai tanár, rókahegyi lelkipásztor negyedik elmélkedését olvashatják.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra2020. május 6. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 147 napja íródott

Minden sínylődőnek oltalma és védelme, öregeknek támogatója, magasságbeli Istennek Anyja, tisztaságos Szűz Mária, kérünk, légy rajta, hogy üdvözüljenek a te híveid!

Egyszer nagyon régen, megkérdezték édesanyámtól, hogy a hat gyermeke közül melyik a legkedvesebb neki. Véletlenül voltam fültanúja az esetnek. Hallottam, hogy édesanyám a legnagyobb természetességgel válaszolta: „Mindegyik egyformán kedves nekem, mindegyiket egyformán szeretem”. – Hát ha így van egy földi édesanya, mennyivel inkább így van a mi mennyei édesanyánk!

Mária mindenkinek oltalma és védelme, még az öregeknek is támogatója – amint énekeltük a sztihirában. Mivel Jézus Krisztus a végrendeletében mindenkit rábízott a szeretett tanítványban: „Íme, a te fiad!” (Jn 19,26), mindnyájan a gyermekei vagyunk. Másként is lehet fogalmazni: Jézus Krisztus testvérei, „társörökösei” vagyunk (Róm 8,17), akkor pedig közös az édesanyánk is! S milyen jó nekünk, hogy egyformán szeret bennünket! Nemcsak gyermekként, hanem felnőttként is rászorulunk – sőt, felnőttként talán még jobban – az oltalmára, védelmére, öregkori támogatására.

Miért tudja ezt nyújtani nekünk Mária? Azért, mert ő Istennek különleges kiválasztottja: „magasságbeli Istennek Anyja”, aki a „tisztaságos Szűz Mária”. A legnagyobb méltóságot kapta azzal, hogy Isten egyszülött Fiának földi édesanyja lehetett. Már az ókeresztény korban megadták neki azt a megtisztelő címet, hogy „Istenszülő”, aztán 432-ben az Efezusi Zsinat hivatalosan is kijelentette róla ezt. Kiválasztott és tisztaságos! Isten is megőrizte őt tisztának, de ő maga is törekedett arra, hogy semmiféle bűn ne szennyezze be a lelkét. És így igazán kedves az Isten előtt, és így igazán hathatós közbenjárónk és segítőnk.

Sztichiránk kéréssel zárul: „légy rajta, hogy üdvözüljenek a te híveid”. A legfontosabbat kérjük: az üdvösségünket. Aminél nincs fontosabb a világon. Mert „mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt szenved?” (Mk 8,36). Nem Mária adja meg nekünk az üdvösséget, mert azok kapják meg, „akiknek a mennyei Atya készítette” (Mt 20,23), de hathatós közbenjárásával kieszközölheti számunkra. Ezért kérjük: „légy rajta”, vagyis tegyél érte. Mert mi is teszünk!

Örüljünk annak, hogy Mária egyformán szeret minket, segítségünkre van és segít az üdvösség elérésében.

 

Ezt olvasta már?

Együtt az Istenszülővel III. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel II. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel – lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

együtt az Istenszülővel, lelki táplálék, Paraklisz




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert