Liturgikusének-verseny a világhálón keresztül

Liturgikusének-verseny a világhálón keresztül

Várjuk a döntőbe jutottak énekeit.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2020. május 5. 22:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 141 napja íródott

A tegnapi híradásnak megfelelően itt közöljük azoknak a nevét, akik bejutottak az országos döntőbe, s akiktől most elektronikus úton várjuk az éneküket. Bármilyen felvételre alkalmas készülékkel el lehet készíteni a fölvételt. Nem a technika, hanem az ének minősége számít. S nem csak az ének biztos ismerete, tiszta végigéneklése, hanem annak módja is. Hiszen liturgikus énekünkkel a legtöbbször másokat is megénekeltetünk, megimádkoztatunk, ezért nem mindegy, hogyan adjuk elő a megfelelő éneket. Erre is figyelni kell tehát.

Gratulálunk mindazoknak, akik bejutottak a döntőbe, s nagyon bízunk abban, hogy mindegyiküktől megkapjuk a fölvételt a liturgikusenekverseny@gmail.com címre. Fontos, hogy a fölvétel azzal kezdődjék, hogy 1. az illető személy bemutatkozik, 2. bemondja az életkorát vagy azt, hogy melyik korcsoportba tartozik, utána pedig már 3. énekelheti is a kijelölt énekeket. 

Jelen híradásunkban közzétesszük a döntőbe jutott csoportokat is. Sajnos azonban az ő énekük meghallgatásától most el kell tekintenünk. Még ha adódnék is egy-két csapat, akik meg tudnák oldani a közös énekük felvételét, mivel ezt mégsem mindenki teheti meg, ezért az elektronikus énekversenybe ők most sajnos nem férnek bele. De azért nekik is gratulálunk, és bíztatjuk őket, hogy énekeljenek továbbra is együtt. S ha már lehet, a templomban is együtt énekeljenek a szertartásokon.

Várjuk azonban a családok közös énekét. Ők könnyen megtehetik, hogy családon belül összefognak és valamelyik korcsoportnak megjelölt énekeit kiválasztva föléneklik azokat. Ebből majd egy külön összeállítást is szeretnénk készíteni mindnyájunk megörvendeztetésére. Énekeljen minél több görögkatolikus család!

Várjuk tehát a beküldött felvételeket május 20-ig, a húsvéti ünnepkör ünnepzárásáig. 

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikusének-verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert