Történelem érettségi előtt ballagó tarisznyát is kaptak a Szent Miklósos végzősök

Történelem érettségi előtt ballagó tarisznyát is kaptak a Szent Miklósos végzősök

Az orgonavirágokkal keretezett táblán aforizma, az asztalokon rózsa, tarisznya és fotó: mindent megtettek a pedagógusok a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnáziumban, hogy a diákokat kárpótolják kicsit az elmaradt ballagásukért. A történelem vizsgára már az igazgató és az osztályfőnök biztató szavaival felvértezve ülhettek be a végzős Szent Miklósosok.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra2020. május 7. 01:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1610 napja íródott

Bizakodjatok, mert velünk az Isten! – így szurkoltak a pedagógusok Szent Miklós-iskola általános iskolai épületének ablakából az érettségiző végzős osztály tagjainak, akik néhány száz méterrel arrébb, a gimnáziumban május 6-án tettek érettségi vizsgát történelem tantárgyból.

Ám előtte diákokat az igazgató, Tamás István, a lelki igazgató, Sivadó László atya és az osztályfőnök, Smidné Hetey Rita kíséretében egy rövid ünnepséggel búcsúztatta. 

A tarisznya, az emlékeket tartalmazó CD, a fotók, a virágok és a gondolatok a búcsúzás apró gesztusaként jelezték az iskolában töltött évek végét.

Az érettségiző diákoknak bátorító és útra bocsátó szavakat mondott az igazgató, valamint az osztályfőnök, majd a Miatyánk elimádkozása után kezdetét vette a vizsga.

 

Ezt olvasta már?

Próbatételeink előtt sose felejtsük az Isten áldását kérni – a különös 2020-as érettségi vizsga előtt sem

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

érettségi
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert