„Méltó módon nyitotta meg a nyilvános istentiszteletek sorát Máriapócs Nemzeti Kegyhelyünk. A liturgia énekeinek egy részét a Szent Efrém Férfikartól hallhatták, akik a szertartás végén rövid hangversennyel is kiegészítették a gyönyörű élményt. A járvány okozta különleges helyzetet szem előtt tartva ünnepelték meg a Húsvét és Pünkösd közötti, úgynevezett Ötvenednek a közepét” – Orosz Rita tudósítását olvashatják.
Az egészségügyi biztonsági előírások között úgy „egyensúlyozva”, hogy se felelőtlen engedmény, se felesleges korlátozás ne történjen, nagyon körültekintőnek és fegyelmezettnek kell lenni. A járvány okozta különleges helyzetet szem előtt tartva ünnepelték meg a Húsvét és Pünkösd közötti, úgynevezett Ötvenednek a közepét. Félúton megállva, visszatekintve, és előre nézve, teljes liturgikus renddel: előesti vecsernyével, utrenyével, feltámadási imaórákkal, majd Érsek atya-vezette Szent Liturgiával, vecsernyével. Ugyanakkor maszkban, egymástól távolságot tartva…
Az első „nyilvános vasárnap” sem volt kevésbé fényes és kevésbé óvatos... Már a szombati vecsernyében biztató szövegek hangzottak el, miszerint a szamariai asszonnyal együtt rátalálhatunk Életünk Forrására. Ebben segítette a templomba érkezőket az utrenye, a Szent Liturgia, azon belül Grunda Dávid atya prédikációja. És egy olyan adalék, amiben csak ritkán van része még a kegyhelynek is… A liturgia énekeinek egy részét a Szent Efrém Férfikartól hallhatták, akik a szertartás végén rövid hangversennyel is kiegészítették a gyönyörű élményt. Még arra is volt figyelmük, hogy az elmúlt hetek „némasága” után a jelenlévő hívek is „kiénekelhessék” magukat, többek között a címnek választott „Méltó és igazságos…” dallamával. Orosz István kegyhelyigazgató atya azzal köszönte meg szolgálatukat, hogy „nagy a felelőssége annak, aki angyali hangon tud énekelni, mert tényleg az angyalokat kell képviselnie…”
Köszönjük az angyali szolgálatot, köszönjük a hívek fegyelmezettségét, köszönjük az Úristennek a gyönyörű időjárást. Minden szertartásban könyörgünk a járvány múlásáért. Köszönjük, hogy kérésünket meghallgatja a Mindenható.
Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |