Spiritual balm in difficult times

Együtt az Istenszülővel IX. – lelki táplálék nehéz időkben

„Jézus Krisztus üdvözít bennünket, de hogy ez megvalósulhasson, kellett Máriának a beleegyezése az isteni akaratba”– rövid beszédekből álló sorozatunkban dr. Ivancsó István teológiai tanár, rókahegyi lelkipásztor kilencedik elmélkedését olvashatják.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra2020. május 13. 09:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 168 napja íródott

Üdvözlégy, mindnyájunk öröme! Üdvözlégy, híveknek üdvössége!

Bár lehetne külön-külön is elemezni a két köszöntést az Istenszülő felé, az is azonnal szembetűnik, hogy mennyire összetartoznak. Mária mindnyájunk öröme, mert üdvösséget ad nekünk. Persze, nem önmagában és önmagától, hanem úgy, hogy ő volt az, aki a Megváltónkat nekünk ajándékozta, amikor a világra szülte.

Mindnyájunk öröme Mária! Hát hogyne lenne az, ha egyszer a mennyei Édesanyánk! Hányszor, de hányszor megmutatta, hogy jó édesanyaként velünk van! Elég csak Máriapócsra gondolni, a pócsi Szűzanyára. Folyamatosan árasztja a segítségét, mindenféle szinten. Lehet, hogy csodás gyógyulást közvetít testileg, de lehet, hogy „csak” lelki vigaszt nyújt. De az biztos, hogy nem hagy magunkra bennünket. – Egy gyermek is mennyire tud örülni az édesanyjának, az anyai szeretetének. Őneki pedig mindnyájan örülhetünk. Sőt, ővele együtt örvendezhetünk, mert a megszólítás éppen ezzel kezdődik: „üdvözlégy”, ami – mint már láttuk – az eredeti görög szöveg alapján azt jelenti, hogy „örvendezz”.

Igen, ő a „híveknek üdvössége”. Mint már szó volt róla, olyan értelemben igaz ez, hogy az Üdvözítőnek az édesanyja ő. Nem ő adja az üdvösséget: nem ő szenvedett értünk, nem ő áldozta fel az életét a kereszten, nem ő támadt fel. De nélküle ebből semmi meg nem valósult volna ilyen formában. A kezdetnél ott áll az ő „igen”-je (Lk 1,38), ami nélkül nem lett volna üdvösségünk, vagy legalábbis nem ilyen formában lett volna. Kétségtelen, hogy Isten örök tervében szerepel az emberek üdvözítése (1Tim 2,4), de Mária kellett ahhoz, hogy ez így történjen meg.

Liturgiánkban sokszor elhangzik a fohász: „Legszentebb Istenszülő, üdvözíts minket”. Ezt is a fentiek fényében kell értelmeznünk. Jézus Krisztus üdvözít bennünket, de hogy ez megvalósulhasson, kellett Máriának a beleegyezése az isteni akaratba. Egyébként pedig az eredeti görög szöveget szerencsésebben lehetett volna a szó első jelentésével fordítani: „Legszentebb Istenszülő, ments meg minket” – és akkor semmi félreértés nem lenne ezen a területen. Egyébként a tengeri viharba került matrózok rémült kiáltozása hangzik ki a mondatból: „ments meg minket”. Amit az SOS jelzés is jelent: „mentsétek meg lelkünket”.

Örüljünk, örvendezzünk együtt Máriával, aki üdvösségünket szolgálta és szolgálja!

 

Ezt olvasta már?

Együtt az Istenszülővel VIII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VI. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel V. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel IV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel III. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel II. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel – lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, Paraklisz




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert