Spiritual balm in difficult times

Együtt az Istenszülővel X. – lelki táplálék nehéz időkben

„Hagyatkozzunk rá bátran Máriára mint pártfogó asszonyunkra és menedékünkre, és ő nem hagy cserben bennünket!”– rövid beszédekből álló sorozatunkban dr. Ivancsó István teológiai tanár, rókahegyi lelkipásztor tizedik elmélkedését olvashatják.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra2020. május 14. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1436 napja íródott

Üdvözlégy, minden keresztények pártfogó asszonya és menedéke!

Nemcsak a mesékből, hanem – sajnos – a való életből is ismerünk olyan történeteket, hogy a mostoha nem úgy bánik a gyermekeivel, mint a valódi édesanya. Mária, az Istenszülő nem viselkedik úgy, hiszen ő mindenkinek édesanyja akar lenni, mindenkihez jóságos akar lenni. Akik az ő egyszülött Fiának testvérei, mert a szent keresztségben a mennyei Atya gyermekei lettek, azoknak ő valóságos édesanyjuk, és azoknak – mivel keresztények – különösen is pártfogója és menedéke.

Már többször szó volt arról, hogy Jézus a kereszten adott végrendeletében Máriát mindannyiunk édesanyjává tette. Most egy újabb megerősítését énekeljük ennek a sztichirában: a keresztényeknek pártfogója. Azoknak, akik Krisztusról vannak elnevezve, akik az ő Fiának követői, és – mint láttuk – a testvérei.

Mária pártfogó. Milyen jó, ha az életben, a hétköznapi életben van pártfogónk. Aki gondot visel ránk. Aki segít, ha bajba kerülünk. Aki mindig ott áll mellettünk. Akire mindig számíthatunk. – Hát még milyen jó, hogy van mennyei pártfogónk Szűz Mária személyében. Ismeretesek olyan liturgikus szövegeink, amelyek egyenesen védőügyvédnek nevezik őt. Bizony, szükségünk is van erre. Hiszen az ügyvéd a bíróságon védelmezi az ügyünket, de még inkább a személyünket. S jó, hogy Máriára is így hagyatkozhatunk, ráadásul nemcsak a földi ügyeinkben, hanem a legfontosabban, az üdvösségünket érintő dolgainkban is megtehetjük ezt.

Mária menedék. Akit már kapott el hirtelen jött záporeső, az tudja, mit jelent menedékbe jutni. Nagyapáink még azt is tudták, mit jelent a harctéren a lövészkárok menedéke. – Ám ezeknél még fontosabb az, hogy az üdvösségünk szempontjából menedékünk Mária! Szertartásunk hosszú záró imája is ezzel a gondolattal kezdődik: a hozzá folyamodók menedéke ő, hogy a számtalan bűnünk miatt megengesztelje a jóságos Istent, és kieszközölje a bűnök bocsánatát. – Kell-e ennél több? Ha semmi más miatt nem tisztelnénk az Istenszülő Szűz Máriát, már ezért az egy dologért is megérdemli a kimagasló tiszteletünket.

Hagyatkozzunk rá bátran Máriára mint pártfogó asszonyunkra és menedékünkre, és ő nem hagy cserben bennünket! Tegyük ezt annak tudatában, hogy valóságos gyermekei vagyunk, mert Jézus Krisztusnak valóságos testvérei vagyunk!

 

Ezt olvasta már?

Együtt az Istenszülővel IX. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VIII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VI. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel V. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel IV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel III. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel II. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel – lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, Paraklisz




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert