Prayer for disabled persons

Imádság fogyatékkal élőkért

A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre sok-sok évvel ezelőtt a Szent Damján Kört. Akik ebbe a közösségbe tartoznak, azt vállalják, hogy napi imájukban könyörögnek egy-egy fogyatékkal élő embertársukért, legtöbb esetben gyermekért vagy fiatalért: május közepén Máriapócson imádkoztak együtt.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2020. május 18. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1410 napja íródott

A Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei hozták létre sok-sok évvel ezelőtt a Szent Damján Kört. Akik ebbe a közösségbe tartoznak, azt vállalják, hogy napi imájukban könyörögnek egy-egy fogyatékkal élő embertársukért, legtöbb esetben gyermekért vagy fiatalért. Alapvállalásuk mellé később kialakult és rendszeressé vált, hogy  sérülteket látogatnak, és programokat is szerveznek számukra. A járványügyi helyzet idén ellehetetlenítette a Damján-tábor megrendezését, amelyet több mint 20 éve minden nyáron várva vártak a kispapok, az önkéntesek és a fogyatékkal élőt nevelő családok. Péntek este kicsit mégis „együtt lehettek”.

A Görögkatolikus Médiaközpont élőben közvetítette Máriapócsról azt a Parakliszt, amelyet kiemelten a „damjánosokért” imádkoztak. Gémes Péter, a Szent Damján Kör vezetője elmondta, hogy legalább tizenöt településről érkeztek a kegytemplomba fiatalok, hogy együtt imádkozzanak, énekeljenek. Nem egyszerűen imacsoportról, vagy táborszervezőkről beszélünk. Amire azt mondjuk, „a Damján”, az több ennél. Közösség.

Bár 2020-ban a közös nyaralás elmarad, remélhetőleg hamarosan ismét tudnak hosszabb-rövidebb programokat szervezni. Segíthetünk mindannyian nekik. Imádsággal és adománnyal.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

Damján-tábor, Paraklisz
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert