Együtt az Istenszülővel XV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel XV. – lelki táplálék nehéz időkben

„Az ő áldott méhében fogant meg a második isteni személynek, vagyis Jézus Krisztusnak az emberi természete”– rövid beszédekből álló sorozatunkban dr. Ivancsó István teológiai tanár, rókahegyi lelkipásztor tizenötödik elmélkedését olvashatják.

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra2020. május 22. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1407 napja íródott

Üdvözlégy, Mária, Krisztus Istenünknek anyja!

A lehető legszebb köszöntést adjuk meg az Istenszülőnek a Paraklisznak ezzel a sorával: „Üdvözlégy, Mária, Krisztus Istenünknek anyja”. Úgy köszöntjük a drága Istenszülőt, hogy ő a mi megváltónknak, Jézus Krisztusnak az édesanyja. Jó lenne ezt minél jobban átélni, amikor csak imádkozzuk.

„Üdvözlégy, Mária” – köszöntjük az Istenszülőt. Éppen úgy tesszük, mint Gábriel arkangyal tette, amikor meghozta Máriának az örömhírt, hogy ő lesz Jézus Krisztus édesanyja (Lk 1,28). Hányszor, de hányszor imádkozzuk el napjában az Üdvözlégy-et! De rögtön meg is kérdezhetjük magunktól, hogy ezt mennyire tudatosan tesszük. Megvan-e bennünk az a lelkület, ami az örömhírt hozó angyalban volt? Vagy csak automatikusan mondjuk a szöveget? Bizony, jó lenne, ha mindig tiszta szívvel és odafigyelő lélekkel tudnánk őt köszönteni! Még akkor is, ha mi nem vagyunk angyalok.

Mi, görögkatolikusok még azt is hozzátesszük az angyal köszöntő szavaihoz, hogy „Istenszülő Szűz Mária”. Igen, ez az egyház kiegészítése, értelmezése, hogy megadja az indokot arra, hogy miért tiszteljük Máriát a legjobban a világon, még a keruboknál és a szeráfoknál is jobban. Azért, mert Istenszülő lett, vagyis Jézus Krisztusnak valóságos édesanyja, aki így Üdvözítőt ajándékozott a világnak, nekünk! Istenszülő, aki 381 óta – amint már többször szó volt róla – hivatalosan is megkapta az egyháztól ezt az elnevezést.

A Parakliszban lévő sor folytatása pedig éppen ezt jelzi: „Krisztus Istenünknek anyja”. Igen, ez a legnagyobb méltósága Máriának. Vagyis az, hogy Isten anyjává lett! Tudnunk kell, hogy ő megmaradt teljesen embernek, nem szabad őt – pogány módon – valamiféle istennőnek elgondolni. De azt is tudnunk kell, hogy azáltal, hogy azáltal, hogy benne, az ő áldott méhében fogant meg a második isteni személynek, vagyis Jézus Krisztusnak az emberi természete, a legnagyobb emberi méltóságra tett szert. Ezért kapja az egész egyháztól a legmagasabb fokú tiszteletet. Valóban tiszteletet, és nem imádást, mert az csak Istennek jár ki. De nem is azt az „egyszerű” tiszteletet kapja, amit minden szentnek megadunk, hanem a tiszteletnek a legmagasabb fokát, amit görög atyáink külön szóval illettek: „hüperdúliának” neveztek el.

Így köszöntjük Máriát az „Üdvözléggyel”, és így köszöntjük a Parakliszunk szép sorával. Tegyük ezt mindig minél tudatosabban!

 

Ezt olvasta már?

Együtt az Istenszülővel XIV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel XIII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel XII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel XI. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel X. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel IX. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VIII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VII. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel VI. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel V. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel IV. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel III. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel II. – lelki táplálék nehéz időkben

Együtt az Istenszülővel – lelki táplálék nehéz időkben

Szöveg: Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, Paraklisz




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert