Hungarikummá nyilvánította május 21-i ülésén a csíksomlyói pünkösdi búcsút és a csíksomlyói kegyhelyet a Hungarikum Bizottság, elismerve annak egyedi, vallásos és közösségépítő jellegét. Ez méltó elismerése a székelység több száz éves hagyományának, az egész Kárpát-medencei magyarság közös szellemi értékének.
A csíksomlyói búcsút 2018-ban terjesztették a Hungarikum Bizottság elé az RMDSZ kezdeményezésére, az erdélyi ferences rend támogatásával.
Urbán Erik OFM, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke a Romkat.ro erdélyi katolikus portálnak elmondta, hogy a hír öröm mindannyiunk számára. A csíksomlyói kegyhely már több mint tíz éve tagja annak az Európai Máriás Hálónak, amihez húsz európai ország huszonegy kegyhelye tartozik. Ez azért jelentős, mert Csíksomlyó így Európában is egyre ismertebb, sokan szoktak elzarándokolni ide távoli vidékekről is, a kegyhely bekapcsolódott az európai Mária-kegyhelyek körfogásába.
„Ezzel a lépéssel, hogy a kegyhely most hungarikummá vált, még inkább magunkénak érezzük a pünkösdi búcsút, mert a kegyhely elsődleges szerepe a hit őrzése, megerősítése és továbbadása. Szent VI. Pál pápa mondotta, hogy a kegyhelyek lelki klinikák, emellett az ősi kegyhelyeknek kultúramegőrző, identitáserősítő szerepük is van. Csíksomlyó szerepe továbbra is hitünk megőrzésére, erősítésére és továbbadására buzdít” – nyilatkozta Urbán Erik OFM.
Lélekben zarándokoljunk!
Amint korábban megírtuk, a csíksomlyói Mária-kegyhely őrei, az erdélyi ferencesek arra kérik a híveket, hogy idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem szívük zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. Kérik, hogy ne szervezzenek keresztaljákat és kerüljék a tömeges zarándoklatot.
A május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmise helyi idő szerint 12.30-kor (magyar idő szerint 11.30-kor) kezdődik a zárt csíksomlyói kegytemplomban. A szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatja be, és szintén ő lesz az esemény szónoka. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán, továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió.
Forrás: Romkat.ro, Magyar Kurír, fotó: csodalatosmagyarorszag.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |