A Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség 2014-ben jött létre azzal a szándékkal, hogy összefogja azokat a szervezeteket, melyek a „Nyitott Ház” modell alapján működnek és a legváltozatosabb formáit találják meg annak, hogyan segíthetik az arra rászorulókat.
A Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség 2014-ben jött létre azzal a szándékkal, hogy összefogja azokat a szervezeteket, melyek a „Nyitott Ház” modell alapján működnek és a legváltozatosabb formáit találják meg annak, hogyan segíthetik az arra rászorulókat. Jelenleg ez a legnagyobb ilyen jellegű hálózat Magyarországon. 34 tagja van, több, mint 100 településen vannak jelen a munkatársak, akik kétszázan mintegy 20 ezer embert segítenek. A 200 munkatárs 54%-a pedagógus, 13 %-a szociális munkás, 33% egyéb kisegítő személyzet. A segítségnyújtás különféle formákban nyilvánul meg: vannak közösségi házaik, alapítványaik, de működnek plébániákon, parókiákon és más helyeken is. A szövetséghez lehet csatlakozni, a közgyűlés dönt a befogadásról, miután megvizsgálta, hogy a csatlakozni kívánó intézmény szellemisége összhangban van-e a tagokéva
2016. szeptember 23-án a szövetség délelőtt konferenciát, délután közgyűlést tartott.
A konferencián Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár a perifériára szorult emberek érdekében kidolgozott kormányzati stratégiát ismertette, dr.Juhász Katalin Ágnes, a Premontrei Női Kanonokrend elöljárója, a szövetség elnökségi tagja a kreativitást igénylő hétköznapokról beszélt, ahogyan Pedro Catalá Peiró, a Mária Iskolatestvérek, vagyis a maristák rendjébe tartozó testvér is, aki 2000-ben költözött Spanyolországból Magyarországra. Szerzetestársaival együtt beköltöztek Esztergomban a cigánytelepre, osztoztak az ott lakók életében, miközben belülről segítették őket. Az ott lakók is egyre többet segítettek nekik önkéntesen. A sokféle problémát látva sokféle programot kezdtek működtetni. Kezdetben az otthonukban tartották a foglalkozásokat a gyerekeknek, idővel sikerült közösségi házat építeni.
A konferencián tanúságtételt is hallhattak a résztvevők és kiscsoportos beszélgetésre is volt lehetőség. Székely János és Beer Miklós püspök atyák szintén megtisztelték jelenlétükkel a tagságot.
A Nyíregyházi Egyházmegye szempontjából mérföldkőnek számított a délutáni közgyűlés, ugyanis az egyházmegye egyhangú szavazással felvételt nyert a tagok sorába. Ez megerősíti az eddigi munkát, hogy továbbra is nagy lendülettel, elkötelezetten szolgálják a legelesettebbeket.
Forrás: Magyar Kurír / Thaler Tamás
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |