Éppen itt féljünk, ahová az emberek gyógyulni jönnek?!

Éppen itt féljünk, ahová az emberek gyógyulni jönnek?!

A járvány idején nem mozdulhattunk ki otthonainkból, így a zarándoklatokra, a búcsúk megtartására sem volt lehetőség a megszokott módon. Hogyan élték meg mindezt, mit tapasztaltak ez idő alatt Máriapócson? A Magyar Kurír riportere, Baranyai Béla Orosz István kegyhelyigazgató atyát kérdezte.

Szöveg: Baranyai Béla/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita2020. június 16. 17:00

– Miként élték meg ezt az időszakot?

– A járvány kitörésekor több olyan korlátozást is be kellett vezetnünk, amelyekkel szemben nagy ellenállást éreztem magamban. Én azért vagyok itt, Máriapócson, hogy minél több embernek segítsek rátalálni Istenre, és hogy aki idezarándokol, az közösségben legyen, elmélyülhessen a hitben, és önmagára leljen. Aztán az egyik pillanatról a másikra történik valami, ami miatt nem lehet eljönni a templomba, nem lehet felkeresni a kegyképet, nem szabad ikonokat csókolni. Minden porcikám tiltakozott a helyzet ellen, hiszen ez a papi hivatásom gyakorlásában is akadályozott.

A másik reakcióm pedig egy kérdés vagy inkább felkiáltás volt: Itt,

Máriapócson félünk, ott, ahova az emberek gyógyulni jönnek, ahol háromszáz év alatt oly sokan visszanyerték az egészségüket?

Jobban átgondolva persze rá kellett döbbennem, hogy az én álláspontom kevésbé számít, hiszen fontosabb a másokért érzett felelősség. Nem mindegy, hogy mire bátorítom az embereket. Máriapócsra azért figyelnek a hívek, mert mintának tartják, ami itt történik. Ezért sem közömbös számunkra, hogy milyen példát mutatunk. Vagyis

nem az a kérdés, hogy bezárjuk-e a templomot, hanem az, hogy az előírások betartásában tudunk-e az élen járni.

Az Úristen a vírushelyzeten keresztül is segíthet bennünket abban, hogy gazdagodjunk Isten országában.

Máriapócson négy pap és egy diakónus szolgál. Eddig soha nem volt lehetőségünk arra, hogy együtt végezzünk egy szertartást. Mivel a járványidőszakban egy vasárnap csak egy liturgiát lehetett bemutatni, így most mindannyian ott álltunk az oltár körül. Ez soha nem tapasztalt módon megerősítette a papi közösségünket. Nagy ajándék volt az is, hogy minden szertartást el tudtunk végezni, a nagyböjtit, a nagyhetit, a húsvétit és a pünkösdit is.

– Kocsis Fülöp érsek-metropolita úgy fogalmazott: a Görögkatolikus Egyház templomos egyház. Nyitva volt a templom?

– Mi mindenben a püspök atyák útmutatásait követtük. A templom nyitva volt, de a liturgiák idejére bezártuk. A papcsaládok tagjain kívül más nem vett részt a szertartásokon.

– Jöhettek- e zarándokok?

– Magányosan betérő zarándokok jártak nálunk ez idő alatt is, de nagyon kevesen.

– Voltak online közvetítések?

– A Görögkatolikus Médiaközpont rendszeresen közvetítéseket adott Máriapócsról. Ezeket egy, a teológiát és a liturgiát jól ismerő ember irányította, olyan érzékkel, hogy a kamerák jelenléte egyáltalán nem zavarta a szertartást. Egészen megdöbbentő volt megtapasztalni, hogy több tízezer emberhez eljuthatott az üzenetünk. Ez persze nagy felelősséggel is járt.

Nagyon sok visszajelzést kaptunk, volt, aki azt állapította meg, hogy még jobban elmélyült a liturgia iránti szeretete, és olyasmit is megtapasztalt, amire máskor nem volt alkalma.

Hozzá kell tennem, hogy ennek a helyzetnek az elfogadása is időbe telt. Rá kellett jönnöm, hogy Jézus Krisztus nem csak akkor gyógyít, ha jelen van. Ismerjük az evangéliumi történetet, amelyben Jézus megígéri valakinek, hogy az otthon lévő családtagja meg fog gyógyulni, és amikor az illető hazatér, megtapasztalja Jézus szavainak beteljesedését. Vagyis

ne szabjunk határt a kegyelemnek, akkor sem, ha a helyzet rendkívüli. Ilyenkor úgy kell megélnem a hitemet, ahogyan lehetséges, nekem magamnak kell megtalálnom a megfelelő formát.

Látjuk, hogy bár most már szabadon felkereshető a templomunk, nem mindenki tért vissza a megszokott módon. Ebben a félelem és a tartózkodás mellett az is szerepet játszhat, hogyha meg lehet nézni a liturgiát online, akkor minek menjünk el személyesen. Ám ennek az ellenkezőjét is megtapasztaltam a minap, amikor egy háromgyermekes család szinte repesett az örömtől, hogy ismét betérhetett a templomba. Eddig nélkülöztek valamit, ez a hiány pedig ráirányította a figyelmüket arra, hogy ami természetesnek látszik, egyáltalán nem az. Most sokkal jobban megbecsülik azt, ami eddig magától értetődőnek tűnt.

– Mit tanított vagy taníthatott nekünk Jézus Krisztus ebben az időszakban?

– Szent Pál írja, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Abban biztos vagyok, hogy ez alól a koronavírus időszaka sem jelent kivételt. Ha valakinek az istenkapcsolata rendben volt, akkor képes volt alkalmazkodni a helyzethez, most is meg tudta élni a közösséget és az Egyházhoz tartozást. Megtanulhatta, hogy mindennek örülni kell, a természetesnek látszó dolgokra is úgy kell tekintenünk, mint Isten ajándékára. Milyen jó, hogy szabadon elmehetünk a templomba, hogy részt vehetünk a liturgián és szentségekhez járulhatunk!

Az Egyházban létünk arra is tanít bennünket, hogy felelősek vagyunk egymásért.

Nem azért kell betartani az előírásokat, mert egyetértünk velük, hanem azért, mert vigyázunk a másik emberre.

Ne feledjük, hogy még nincs vége a járványnak! Tegyük fel a maszkot, akkor is, ha kényelmetlen, ha nyáron szinte alig kapunk benne levegőt, hiszen ezzel a másik embert védjük. A vírushelyzet nem magánügy. Nemrég egy homíliámban párhuzamot vontam a vírus és a bűn között. Nem mondhatjuk, hogy a mi településünkön nincs is beteg, akkor minek foglalkozunk akkor a vírussal. Ugyanígy vagyunk a bűnnel is. Az is rombol, képes arra, hogy alattomos módon fejtse ki a hatását.

– Elég volt ennyi idő arra, hogy megváltozzon az embereknek a világhoz, önmagukhoz, Istenhez fűződő viszonya?

– Szerintem semmi nem marad ugyanolyan, mint előtte volt. Persze szeretnénk, ha minden, amit megszoktunk, visszatérne, de ha így lenne, akkor nem tudnánk fejlődni.

Egy krízis mindig lehetőséget ad a tanulásra, a megújulásra, a továbblépésre.

Remélem, meg fogjuk találni, merre akar vezetni bennünket az Úristen. A jó pap, a jó keresztény és a jó ember is holtig tanul. Az egész egyházi év erre mutat rá, hiszen bár sokszor megünnepeltem a húsvétot, az idei mégsem volt ugyanolyan, mint a tavalyi.

– Sokan azért mennek Máriapócsra, hogy letegyék a gondjaikat az Istenszülő lábához.

– Az embernek szüksége van az érzékeivel felfogható dolgokra, személyekre, akiken keresztül a láthatatlan, fölfoghatatlan, megmérhetetlen és körülírhatatlan szentháromságos Egy Istennel találkozhat. Ezek közül a legkiválóbb az Istenszülő. Ez eddig is így volt, de egy rendkívüli helyzetben még nagyobb szükség van rá.

Fontos, hogy nem az Istenszülő személye miatt, nem a csodák vagy a kegykép miatt jövünk Máriapócsra, hanem a szentháromságos Egy Isten miatt.

– Június közepe van, fogadnak már zarándokokat? Működik a zarándokház?

– Minden tekintetben betartjuk az érvényben lévő állami szabályokat és előírásokat. Ezeknek megfelelve már fogadunk csoportokat és szállóvendégeket is. Természetesen a higiéniai előírásokat betartjuk és betartatjuk. A templom is nyitva van, a liturgiákra is lehet jönni, az előírások betartásával.

– Hogyan alakul a búcsúk rendje?

– Egyelőre a búcsúkat nem tartjuk meg. Reményeink szerint az első az augusztusi Nagyboldogasszony-napi búcsú lesz majd. A búcsúk szokásos rendje várhatóan ez után állhat majd vissza.

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. június 14-i számában jelent meg.

Szöveg: Baranyai Béla/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs, járvány, interjú, Orosz István
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert