Máriapócson a pedagógusokért imádkoztak

Máriapócson a pedagógusokért imádkoztak

Június 21-én, amikor a pedagógusok hálaadó zarándoklatát tartották volna Máriapócson, egy Szent Liturgiát ajánlottak fel az oktató-nevelő munkát végzőkért. (A fotó illusztráció.)

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye2020. június 23. 13:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1374 napja íródott

Az ember oly sok mindent tervez. Így volt ez az elmúlt tanévvel is, és így van ez a még jórészt előttünk lévő nyárral is. A pedagógusok zarándoklatát június 21-én szerették volna megtartani, a tanév utolsó tanítási napja utáni vasárnapon. A tanév vége és úgy tűnik, a nyári programok sem teljesen a tervek szerint alakultak-alakulnak, a tanév lezárása, az év értékelése, a végzősöktől való elbúcsúzás, az év végi tennivalók azonban nem maradhatnak el. Mint ahogy nem maradhat el a hálaadás sem.

Éppen ezért Máriapócson – megszólítva az iskolák lelki igazgatóit is – június 21-én, a 11 órakor kezdődő Szent Liturgiát a Nyíregyházi Egyházmegye pedagógusaiért ajánlották fel. Értük, és a tanítási-nevelési évet lezárókért imádkozott, és adott hálát az elmúlt tanévért a szertartást végző Mosolygó Tamás atya, aki prédikációjában a vasárnapi evangéliumi szakaszhoz fűzött elmélkedést, három fő irányt mutatva a pedagógusok mindennapi tevékenységében.

A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? Mt 6,22

A világosság és a sötétség megkülönböztetése: ez a pedagógusok feladata is. Világos erkölcsi útmutatást kell adniuk a rájuk bízottaknak.

Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is. Mt 6,24

A gyermekeknek határozott értékrendet kell mutatni, s az értékrendünk élén csak az Isten állhat.

Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Mt 6,31

A jövőbe vetett bizalommal kell végezni munkánk: rá kell hagyatkoznunk a Jóistenre, hiszen gondot visel ránk.

Ahogyan a legnagyobb tanítónk, Jézus, a pedagógusoknak is olyan általános érvényű útmutatást kell adniuk a diákjaiknak, mely alapján ők az egyes élethelyzetben jó döntést hozhatnak, meg tudják különböztetni a jót a rossztól, hogy a világos erkölcsi útmutatás alapján határozott értékrenddel és az Istenre való ráhagyatkozással élhessék életüket.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

pedagógus, oktatás, zarándoklat, Máriapócs




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert