Happy childrens days

Vidám, boldog gyermeknapok

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményben kilenc gyermeknapi rendezvényt is szerveztek a nevelőszülői tanácsadók, ki-ki a maga területén, pótolva a gyermekeknek a járvány miatt elmaradt önfeledt programokat.

Szöveg: Somosiné Szilágyi Gyöngyi, fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény2020. július 7. 23:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1359 napja íródott

A gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év különböző napján. Az idén számos rendezvény, köztük a hagyományos gyermeknap is elmaradt a vírushelyzet miatt. 2020. június 18-ával véget ért a rendkívüli helyzet, így a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény élete is felpezsdült. Tekintettel az óvintézkedésekre, előírásokra, ebben az évben másképpen zajlott a gyermeknap nálunk. Bár minden évben igyekszünk újítani, most az élet hozta az újítást! A nevelőszülői tanácsadók saját területüknek szervezték e napot, így összesen kilenc gyermeknapi rendezvény zajlott, melyekben intézményünk fejlesztőpedagógusa és szabadidő szervezője, Bene Dóra is segítséget nyújtott. A tanácsadók mindegyike igyekezett színes programokkal kedveskedni a gyermekeknek és kísérőiknek, felejthetetlenné tenni számukra e jeles napot. Volt sor- és váltóverseny, ügyességi versenyek, ugrálóvár, állatsimogatás, táncverseny és számos lehetőség az önfeledt szórakozásra!

A nap végére mindenki kellemesen elfáradt, egy-két kisebb gyermek el is szenderedett a fák hűs árnyékában. Ismét sikerült egy-egy szép napot varázsolni a gyermekeknek!

Szöveg: Somosiné Szilágyi Gyöngyi, fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekvédelem, szociális, gyermeknap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert