A nagy döntések előtt Istennek is engedjünk időt a munkálkodásra – Házasságra készülők lelkigyakorlata Máriapócson

A nagy döntések előtt Istennek is engedjünk időt a munkálkodásra – Házasságra készülők lelkigyakorlata Máriapócson

A házasságra készülők lelkigyakorlatát nemcsak a résztvevők várták izgatottan, hanem a szervezők is, mivel ilyen típusú programot első alkalommal hirdettek meg Máriapócson.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2020. július 13. 10:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1546 napja íródott

A hétvége igen családiasra sikerült a három fiatal párral. Ők azzal a vággyal és felismeréssel jöttek, hogy amennyire lehet, felkészüljenek közös életük kezdőpontjára és azt követő kalandos útra.

„Péntek este a közös Szent Liturgia után játék keretében ismerkedtünk egymással, majd elmélkedés következett „Otthonról hoztuk” mottóval. Ennek keretében azt vettük sorra, melyek azok a dolgok, amiket a saját, gyermekkortól látott családi mintáinkból viszünk egy új, születendő családba. A szombati napon a Boldogságok Útján zarándokoltunk, ahol a különböző állomáshelyeken a 8 boldogságot vetítettük le a házasság szentségére. A délutáni következő közös pont családi címer készítése volt. Ez közös feladat volt a pároknak, amiben kiderült számukra is, hogy melyiküknek mi a fontos a jövőben, vagy éppen mi az, ami rájuk jellemző. Ezt követően elmélkedés alapján beszéltünk a kommunikáció típusairól és a bocsánatkérés nyelvezetéről.
Vasárnap reggel a szeretet-nyelvekkel ismerkedtünk interaktív módon, egy rövid játék keretében. Végül –útravalóul – Szent Liturgián vettek részt, és a közös ebéd után elbúcsúztunk egymástól.
Vasárnapra azt éreztem, van három pár, akikkel már nem idegenek vagyunk egymás számára. Különösen jól esett, hogy a búcsúzáskor megfogalmazták, ha elakadnak a közös út során, tudják, hova kell visszajönniük” – értékelte a hétvégét Pindzsu István atya.

Izgalmasra és tartalmasra sikerült az együttlét. Ennek gyümölcseit csak sokkal később érzik majd a házasságra készülők, talán évek múlva. Az biztos, hogy a szentségi házasságban a férj és a feleség mellett a Jóisten is a kapcsolatban van. Szükséges és fontos, hogy nagy döntések előtt Istennek is teret és időt engedjünk a munkálkodásra. Tervünk a Nemzeti Kegyhelyen további hasonló alkalmak szervezése.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

házasságra készülők lelkigyakrolata, Máriapócs, Pindzsu István, családpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert