Pilgrimage to Máriapócs

Tanuljunk meg csendben nagy dolgokat véghezvinni – a 22+ zarándokai Nyíregyházán

A fiatal felnőttek, az Útonlévők zarándokai még nem látszottak a Szent Miklós-székesegyház kapujából, a templom harangja azonban már hirdette érkezésüket június 17-én. A közel százfős csapat péntek este fél kilenckor érkezett meg Tokajból Nyíregyháza belvárosába; első útjuk a székesegyházba vezetett. A zarándoklat azonban itt nem ér véget: szombaton Ábel püspök atya áldásával és kíséretében, valamint újabb csatlakozókkal kiegészülve a Mária Úton haladtak tovább Égi Édesanyánk felé, Máriapócsra.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2020. július 18. 14:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 100 napja íródott

A több mint harminc kilométeres, fárasztó gyaloglás után egy köztes állomásra érkeztek a 22+ elnevezésű, fiatal felnőtteket megszólító zarándoklat résztvevői péntek este: Nyíregyházán a Szent Miklós-székesegyházban dr. Kruppa Tamás parókus atya köszöntötte a Máriához sietőket.

Tamás atya az idei zarándok-mottóhoz, a Ne félj, csak higgy! Szent Márk Evangéliumában olvasható szakaszhoz igazította köszöntő szavait: sok mindentől félünk, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Ám inkább Istent féljük, mert „ha ma megteszem, amivel – Isten kegyelméből – szembe kell néznem, jó döntést tudok hozni nehéz körülmények között is” – mondta. A zarándokoknak azt kívánta, hogy

az út egyfajta belső zarándoklathoz is segítse az erre vállalkozókat: szívük középpontja, az ott lakozó Isten felé jussanak el általa.

A résztvevők fokozatosan zarándok-közösséggé formálódnak a két és fél, háromnapos együttlét során, ez köszönhető annak is, hogy sok fiatal csatlakozik újra és újra az immár negyedik éve szerveződő eseményhez Illés próféta ünnepe előtti hétvégén.

2020-ban Nyíregyházáról (az ott bekapcsolódókkal együtt) több mint százan szegődtek egymásnak társul az útra – jóval többen, mint tavaly, tudtuk meg az egyik szervezőtől, Nagy Lucától, a főszervező Salai Szabolcs atya és a Miskolci Egyházmegye Görögkatolikus Ifjúsági Irodájának segítőjétől. Őt faggattuk a zarándoklatról, az eddig megtett útról:

Kik fogadtak titeket az út során?

Rakamazon betértünk a római katolikus templomba, majd Tiszaeszláron Bacsó János görögkatolikus parókus atya fogadott minket frissítő eledellel és szavakkal. Atanáz püspök atya egészen idáig elkísért minket. Utána már nem álltunk meg lakott településen, a rövid pihenőkön ittunk, gyümölcsöt ettünk. Nyíregyháza határában egy traktor vitt minket 5-6 kilométeres szakaszon.

Az idei zarándoklat mottója: Ne félj, csak higgy! – kiket szólítottatok meg ennek a gondolatnak a kibontására, kik tartanak számotokra elmélkedéseket?

Tiszaeszláron Verdes Miklós atya szólt hozzánk, péntek este és szombaton Lóczi Tamás atya, valamint Ábel püspök atya is ad útravalót.

Nagyon aktuális mottót választottatok idén. Honnan jött az ötlet?   

Közösen találtuk ki, de ebben az évben volt a legkönnyebb kitalálni a mottót. Nagyon örülünk neki, hogy egyáltalán megszervezhettük a zarándoklatot. Az előző hónapok bezártsága miatt volt/van bennünk egy félelem, de a Jóistenben hiszünk, s ez a hit, nagyon fontos. Épp ezt fejezi ki ez a rövid, tömör sor.

Hogyan alakult idén a létszám?

Örömmel tölt el minket, hogy minden évben plusz húsz fővel többen zarándoklunk. Körülbelül százan indultunk el és a szombaton csatlakozókkal legalább százhúsz főre számítunk. Az esti órákban érkezünk Máriapócsra, és annak is örülünk, hogy idén a társaság jelentős része ott is alszik a zarándokközpontban. Régi emberek újra visszatérnek, akár az ifjúsági zarándoklaton résztvevők közül is, és sok új ember is csatlakozott, akik a barátoktól 22+-os élményeket hallva érzett kedvet a csatlakozáshoz, és olyanok is vannak köztünk, akik még Máriapócson sem jártak.

Mi lehet ennek növekvő érdeklődésnek az oka?

Szerintem egyértelműen az elmúlt hónapok bezártsága; programok híján is voltunk. De igazából nem is a program a lényeg szerintem, hanem azok a mögöttes találkozások, beszélgetések, amelyek az emberi kapcsolatkora jellemzőek, s amelyek, azt gondolom, nagyon hiányoztak mindenkinek.

Gondoltuk, ha meg lehet szervezni a zarándoklatot, várhatóan sokan jönnek majd. Máriapócsra sem lehetett az elmúlt hónapokban eljutni, és oda amúgy is mindig szívesen megyünk; az imádság is hiányozhatott az embereknek: a közösségben megélt hitélet és élmények.

A zarándoklat lelki ívét péntek este Nyíregyházán és a másnap délelőtti úton Lóczi Tamás sátoraljaújhelyi plébános, esperes atya, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) alelnöke (korábban Miskolcon a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium iskolaigazgatója) adta elmélkedéseivel. Lefekvés előtt zenei áhítatba is be lehetett kapcsolódni.

Másnap reggel a fiatalokat szintén fogadó Kocsis Dániel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye ifjúságpasztorációs referense végzett Szent Liturgiát a két zarándok-paptestvér, Salai Szabolcs, valamint Fedor Péter atyák koncelebrálásával. A szertartáson Szocska A. Ábel püspök atya a felolvasott evangéliumi szakaszra és Jézus mintaként szolgáló magatartására is igaz, rövid tanítással, majd főpásztori áldásával bocsátotta útjukra a zarándokokat:

„Ne a szép szavak által akarjunk nagy dolgokat elérni, hanem tanuljunk csendben nagy dolgokat véghezvinni.”

A főpásztor a fiatalok közé vegyülve, együtt zarándokolt szombaton reggel a 22+ közösséggel a következő állomás, Oros felé.

Kapcsolódó írások:

Úton a 22+
Jóban sántikáltunk - avagy egy őszinte vallomás a 22+ ról

Úton lenni – 22+, azaz fiatal felnőttek zarándokoltak Máriapócsra

A zarándoklat tovább él utótalálkozó a 22+ zarándokainak

„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” – interjú a 22+ gyalogos zarándoklat szervezőjével és résztvevőivel

Megérkeztek a 22+ zarándokok Máriapócsra

Úton a 22+ zarándokai

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, 22+, ifjúság,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert