A Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség nyári táborozásáról Demkó István parókus atya írt összefoglalót.
Ötnapos táborunk szálláshelyeként, közel félszázan a Rudabányácskán lévő Smaragdvölgy Pihenőparkot választottuk. Itt a már megszokott vendégszeretet, udvarias személyzet, bőséges és finom ételek, valamint csodálatos környezet várta a teli busszal érkező csapatunkat.
Programjaink a következők voltak: Tarcal Áldó Krisztus szobor, Füzéri vár, Hollóházi Porcelángyár, Pálháza – Kőkapu Erdei Kisvasút, Sátoraljaújhely Magyar Kálvária, Zemplén Kalandpark bob és libegő, Sátoraljaújhely Futrinka kisvonat, rudabányácskai Görögkatolikus templom, Károlyfalva Mikolai Pihenő- és Szabadidőpark, Sárospataki vár. Volt még karaoke party, fagylaltozás, szalonnasütés, rajzverseny, vetélkedők, röplabda és csocsó bajnokságok, pincelátogatás (köszönet U. Pista barátomnak), tartalmas beszélgetések, imádságok, jókedv.
Táborunk célja volt az ismeretterjesztés, a természet szeretetének elmélyítése, a közösségmegerősítés, ahol a jelenlévő ifjak és idősebbek megtapasztalhatják a csapat, az együttműködés, a MI erejét, miközben ÉNjüket adva a bennük rejlő egyedi ötleteiket, kreativitásukat is hozzáadják. Mindez valóra vált! Őszinte szívvel adunk hálát a Jóistennek, Aki számtalan ajándékával (melyekről tudunk, és melyekről nem tudunk) körülvette ezt a közel egy hetes programsorozatot! Köszönjük a Kerekes Busz kényelmes járművét és Józsefnek, a pilótának a balesetmentes vezetést és türelmet! Köszönjük a jelenlévőknek a fegyelmezettségét, szeretetét, és a számtalan megerősítő visszajelzését! Köszönjük a Kedves Szülőknek a megelőlegezett bizalmát, mellyel ránk bízták gyermekeiket!
Szöveg: Demkó István, fotó: Kisvárdai Görgökatolikus Egyházközség
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |