End of the Olympic Games of Knowledge

Lezárult a családoknak és nyugdíjasoknak szóló tudásolimpia

2020-ban a rendkívüli egészségügyi helyzet ellenére is megrendezte a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a Görögkatolikus Tudásolimpia elnevezésű szellemi vetélkedőjét.

Szöveg és fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye2020. július 24. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 94 napja íródott

A görögkatolikus intézmény már 11 éve szervezi meg a diákok számára a szellemi vetélkedőt. Kezdetben csak idegen nyelvi tudásukról adhattak számot a tanulók, mostanra viszont már 16 kategória közül választhatnak: magyar, angol, német, olasz nyelv, liturgikus ismeretek, történelem, matematika, informatika. A főszervező, Inántsy-Pap Ágnes korábban úgy fogalmazott: a megmérettetés célja, hogy a fiatalok már ideje korán érezzék, hogy a görögkatolikusok nagy családjába tartoznak, illetve, hogy felszínre kerüljenek a legtehetségesebb tanulók.

Új célcsoportok

Ez egy levelezős tanulmányi verseny, melyre bárki jelentkezhet kortól függetlenül. Immár két éve ugyanis, hogy nemcsak az általános és középiskolások, hanem a családok és a szépkorúak is részt vehetnek rajta. A Családosok- és Nyugdíjasok Tudásolimpiája hasonló módon épül fel, mint a diákoknak szóló vetélkedő. A két új célcsoportnak is ki kell tölteni egy-egy feladatlapot, amiket postai úton kell visszaküldeni. A témakörök között a néprajz és vallásos folklór, művészettörténet, Biblia ismeretek és liturgikus kérdések is szerepelnek. A főszervező szerint a szépkorúak nagyon fontos részei görögkatolikus egyházunknak! Ők azok, akik görögkatolikus hitben, Istenszeretetben már nagyon sok évet tudhatnak maguk mögött. Ebben az évben az eredmények a következőképpen alakultak: 

Nyugdíjasok Tudásolimpiája:

1. Zolcsák Istvánné
2. Molnár János és felesége
3. Barna Péterné, Fencsik Józsefné, Gecse Lászlóné, Kőhalmi Lászlóné, Nemes Jánosné, Vastag Jánosné (hatos holtverseny) 

Családosok Tudásolimpiája:

1. Király András családja
2. Balczar Eszter családja (Polyák család)
3. Záhonyiné Terdik Mária családja 

A fődíj a balatoni Családtáborban való részvétel volt, egy díszes falióra és egy Tudásolimpiát ábrázoló puzzle. Gratulálunk a helyezetteknek!

Az idei évben a nyugdíjasok versenyén Zolcsák Istvánné Marica végzett az első helyen. Mint mondta: mivel idén rendezték volna meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, így az Eucharisztia volt a témakör. A kérdések között szerepelt például: miből készül az oltárkenyér, mikor van a Szent Liturgián a hívek áldozása vagy milyen pünkösdi népszokásokat ismer? Elsősorban maga miatt tartotta fontosnak, hogy elinduljon ezen a versenyen, szerette volna magát tesztelni, hogy mennyire járatos a Szentírásban. Természetesen nem kért tanácsot senkitől, még görögkatolikus áldozópap férjétől sem. Élvezte, hogy sok kutatómunkával járt, mire minden kérdésre választ adott. Mint említette: alig várja a következő megmérettetést.

Az pedig, hogy kik a Szent Atanáz Középiskolai Görögkatolikus Hittanverseny és a Tudásolimpia legjobbjai, majd csak nyár végén dől el, hiszen a döntő 2020. augusztus 27-én lesz, a Tudásolimpia döntőjét pedig egy nappal később augusztus 28-án rendezik meg Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

Szöveg és fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert