Könyvadományok Szelényi Károly fotóművésztől

Könyvadományok Szelényi Károly fotóművésztől

Eddigi életművét reprezentáló könyvadományát adta át Szelényi Károly fotóművész a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola könyvtárának.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2020. július 29. 19:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1338 napja íródott

Szelényi Károly, a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjével kitüntetett alkotó, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja feleségével, a Magyar Képek Kiadói Kft. ügyvezető igazgatójával, Sz. Farkas Arankával arra az elhatározásra jutott, hogy a művész eddig kiadott, valamint a saját kiadójuk gondozásában megjelent köteteteinek egy-két példányát összerendezve ajándékozza a nyíregyházi könyvtárnak.  

„Puskás Bernadett keresett meg, aki édesapjáról készít könyvet, ekkor jött a gondolat, hogy a görögkatolikus egyház védőszárnya alatt jó helye lenne ennek a gyűjteménynek.

Ennek a 40-50 év kiadói munkásságnak van egy őrült nagy termése, eredménye, s szerettem volna, – erre ígértet is kaptam – hogy egyben maradjanak ezek a könyvek. A Balaton-könyvvel indítva a sort (Táj változó fényben sorozat része, első önálló Szelényi-kötet – szerk.) kerülnek most ide képes könyvek, albumok, melyekben egyszerű eszközökkel, a fotó nyelvén mondom el azt, ami a tájról, tárgyakról, emberekről egy fotóval csak elmondható; a fotók és a mellé választott megfelelő versek, irodalmi alkotások gondolkodásra állítják meg az embert. Az első visszajelzések Kálmán Katától, Kovács Pétertől és sorolhatnám, jók voltak, tovább csináltam őket. Most itt vannak egy kupacban: 3-4 köbméter. Némelyik 3-4 nyelven kiadva, vagy jópár kiadást is megélt kötet, akár több példány is: több mint kétszáz ISBN szám: a főiskolának örömmel átadom. Öröm számomra, hogy ezek kutathatóvá válnak, és így egybezárva nagyobb értéket képviselnek a kutatásban és egyszerűbbé is teszik azt.

Remélem az életmű még nincs teljesen befejezve. Most is egy-két könyvön dolgozunk, s ezeket is szándékom van majdan ide eljuttatni” – mondta a művész.

A könyvadományokat nagy örömmel fogadta a Szent Atanáz főiskola. Erről a könyveket leltárba vevő (idén a Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérem díjjal kitüntetett) dr. Kührner Éva, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főkönyvtárosa nyilatkozott a honlapunknak:

„Minden ajándéknak nagyon örülünk, különösen, ha egy ilyen speciálisnak és ritkának mondható együttesről van szó. Itt ikonográfiai kötetekről beszélhetünk, rengeteg, a művész úr által készített, gyönyörű fotóval nagyon sok egyházi épületről és olyan helységekről, amelyeknek nagyon komoly egyházi múltja van. Épp az előbb volt a kezemben a Veszprém vagy Gyöngyös album, ahol számos templom illetve rendház, pestisoszlop, szentek ábrázolása található meg; és természetesen nagyon jó minőségűek ezek a képek. Nyilvánvalóan hivatkozással ezeket további publikációkhoz is fel lehet majd használni azoknak, akiknek szükségük van rá.

A gyűjtemény virtuálisan lesz teljesen egyben: a katalógusunkban feltüntetjük mindegyiknél az adományozó nevét, s így egy kattintással összegyűjthető a Szelényi-gyűjtemény. Az olvasóterembe a helyhiány miatt csak azok az albumok kerülnek s maradnak együtt majd, amelyek egyházi vonatkozású városokat ábrázolnak. Az állomány mind formailag mind nyelvileg elég különböző, azokat a köteteket, melyek az olvasóterembe nem férnek be, kénytelenek leszünk a raktárban elhelyezni.”

Hogy ilyen komplett gyűjtemény kerüljön be a könyvtárba, ritka. Korábban a Katona Béla tanár úr hagyatékából érkezett egy nagyobb anyag: a Krúdy-gyűjtemény bár kilóg az állományból, de unikum, hiszen első kiadású Krúdy-művek találhatók itt egy külön szekrényben.

Ugyanakkor a koronavírus idején sokan rendezték a könyvtárukat, és mostanában megnőtt az ide kerülő ajándékok száma. Persze a a főiskola könyvtárának állománya főként olyan köteteket fogad be, melyek illeszkednek gyűjtőkörébe.

Ebbe a körbe illenek Szelényi Károly most felajánlott kötetei is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

adomány, művészet, fotózás, Szelényi Károly,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert