Felejthetetlen élmények Leveleken

Felejthetetlen élmények Leveleken

Augusztus 17. és 19. között a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény Nevelőszülői hálózatából 22 gyermek és 3 felnőtt kísérő tölthetett el néhány napot Mikucza Tamás vállalkozó felajánlása által Leveleken, a Tó-Centrumban. Somosiné Szilágyi Gyöngyi beszámolója következik.

Szöveg és fotók: Somosiné Szilágyi Gyöngyi2020. augusztus 25. 15:13

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1500 napja íródott

Megérkezésünk után elfoglaltuk szállásunkat, mely maximálisan minden igényt kielégített. Gyönyörű, modern, 3 és 4 ágyas szobákban lettünk elszállásolva. A táborozó gyermekek szeme, szája tátva maradt a csodálkozástól, de még a kísérő felnőtteké is! Lepakoltunk, majd a finom ebédet a Sirály Étteremben fogyasztottuk el. Ezek után egész nap a vízparton voltunk: vízibicikliztünk, lubickoltunk, SUP deszkán eveztünk és a felajánló vállalkozó megállás nélkül szelte a vizet: jetskivel húzta a „fánkot”, melyen egyszerre négy gyermek élvezhette felhőtlenül e nem mindennapi élményt! Este szintén a Sirály Étterembe mentünk át, ahol elfogyasztottuk a vacsoránkat. Lefekvésig sétáltak, játszottak, beszélgettek, tévéztek a gyerekek.

Másnap a reggelit követően- melyet a stégen fogyasztottunk el- ismét a vízi program került előtérbe, a bátrabbak, akik úszni tudtak, a wakeboard pályát próbálhatták ki, mely igen nagy sikert aratott. A többiek szurkoltak nekik. A program végére már a legügyesebbek egy egész kört is meg tudtak tenni anélkül, hogy felborultak volna! Ebéd után egy-egy jégkrémet és üdítőt is választhattak a gyermekek, szintén Mikucza Úr felajánlásaként. Kora délután túrázni indultunk Matula bácsi ösvényén. A gáton, majd az erdőn keresztül a leveleki tavat lehet megkerülni, miközben az elhelyezett táblákon keresztül megismerkedhetünk a tó élővilágával. Túránk kalandosra sikerült, miután eltévedtünk, így kicsit meghosszabbítottuk a távot. Jól elfáradva jutottunk vissza a szállásra, de a strandon már nyoma sem volt fáradtságnak! Sötétedés után lementünk a partra, ahol tábortüzet gyújtottunk, ebben gyönyörködtünk.

Sajnos harmadik napon nem volt kegyes hozzánk az időjárás, megállíthatatlanul esett az eső, a levegő is lehűlt, így a tervezett Kalandparkot nem tudtuk kipróbálni. Reggeli után busszal indultunk haza. Az előző két napon történteket még sokáig fogjuk emlegetni, hiszen nem mindennapi élményekben volt részünk!

Ezúton is köszönjük Mikucza Tamás felajánlását és Kolocsán Zsófia segítségét, kedvességét!

Szöveg és fotók: Somosiné Szilágyi Gyöngyi

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekvédelem, szociális, kirándulás, nyár
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert