First Communion in Kisvárda

Elsőáldozás Kisvárdán

Szeptember 27-én huszonhárom gyermek járult első alkalommal szentáldozáshoz Kisvárdán.

Forrás: Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Szabó Sándor2020. október 2. 12:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1465 napja íródott

A Szent Liturgián Demkó István kisvárdai parókus atya elmélkedett az Evangélium szavairól, s ehhez kapcsolódva az elsőáldozás jelentőségéről:

„A mai napon az evangéliumi szakaszban a Kánaáni asszonyról hallhattunk, aki gyermeke gyógyulását kérve könyörög Jézus előtt. Első hallásra a Mester szóra sem méltatja az édesanyát, de aztán kérése mégis teljesül, amikor kifejezi, hogy neki elég egy „morzsányi” szeretet! (Mt.15,21-28) Ebben a történetben van 3 fontos szó: asztal, Úr, morzsa, melyeket ezen a hétvégén most először tapasztal meg ez a huszonhárom elsőáldozó.

Hiszen tegnap a gyónásban, az Oltár közelében, a csend meghittségében az irgalmas és emberszerető Úrral találkozhattak, Aki lelkükbe rejtette a megbocsájtás morzsáját. Ma pedig az Oltár asztalán az Eucharisztiában jelenlévő Úr hívta őket: »Vegyétek és egyétek!«”

A gyermekek részesülve ezen szentségben megérezhették és innentől tapasztalhatják egész életükben: „minden kis paránya mérhetetlen kincset ér” – mondta az atya.

A gratuláció és hála szavai fogalmazódtak meg Demkó atya szavaiban: „A Jóisten őrizze meg szívetekben az Úr utáni vágyakozást és a buzgóság terén maradjatok fáradhatatlanok! Fontosak vagytok! Számítunk rátok!”

Forrás: Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Szabó Sándor

Nyíregyházi Egyházmegye

elsőáldozás, Kisvárda
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert