Retreat in Balkány

Lelkigyakorlat az óvodapedagógusok és óvodai munkatársak számára Balkányban

A Szent Jácint Görögkatolikus óvodában a 2019/2020-as nevelési évtől kezdődően minden hónapban lelki napokat, lelki programokat szerveznek. Idén az első lelkigyakorlatot az egyházközség templomában Bak Ádám atya tartotta, az alkalomról az intézményvezető, Pásztor Lászlóné számolt be.

Szöveg: Pásztor Lászlóné, fotó: Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda2020. október 9. 11:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1266 napja íródott

Az idei nevelési évben is, szeptember, végén már meg is volt az első találkozásunk az egyházközségünk templomában, melyet Bak Ádám atya tartott.

Ezeken az összejöveteleken óvodán valamennyi dolgozója részt vesz, hiszen a testi táplálék mellett a lelki vitaminokra, lelkünket erősítő, tápláló igékre is nagy szükségünk van.

Ilyenkor lerakjuk a mindennapi terheinket, gondjainkat és megpróbálunk a belső énünkre, a Jó Isten tanítására figyelni.

Szép élményekben gazdag programjaink közül nagy jelentőségű volt a héthónapos időszak amikor is az Eucharisztikus Kongresszusra készülődtünk, közösen a gyerekekkel, szülőkkel.

A jó hangulatú beszélgetéseink, a közös imádságok megadták és adják mindannyiunknak azt a lelki feltöltődést, amely Obbágy atya és most pedig Ádám atya szavai által mélyül el bennünk.

A lelkigyakorlatunk mindig áldás, lelki feltöltődést jelent minden résztvevő számára.

 Hálásan köszönjük!

Szöveg: Pásztor Lászlóné, fotó: Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda

Nyíregyházi Egyházmegye

lelkigyakorlat, Balkány, Szent Jácint
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert