Az új élet kezdetét szimbolizálja a Szent Miklós Görögkatolikus Kollégium udvarán elültetett fa. A faültetés gesztusa egyúttal a 72 óra kompromisszum nélkül akció egyik nyíregyházi projektjének megnyitója is volt.
Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, dr. Papp Tibor főhelynök, Kocsis Dániel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye ifjúságpasztorációs referense és a kollégium vezetősége, pedagógusai az önkéntes munkára jelentkező diákokkal, kollégistákkal együtt fát ültetett a város új kollégiumának, a Szent Miklós Görögkatolikus Kollégium udvarán.
A fiatalok egész napos munkálkodására Isten áldását kérve közös imával kezdték a reggelt a megjelent lelkipásztorok és önkéntesek, valamint Ábel püspök atya néhány biztató szavával, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az itt elültetett fa egy új kezdetnek is a jelképe. Ha valaki nem ismeri, vagy nem látta, nehezen hiszi el, hogy miután a fák levelei ősszel lehullanak, a csupasz fák virágba borulnak tavasszal, hihetetlennek tűnik, hogy az élettelennek tűnőből élet sarjad – így vagyunk mi is, amikor Krisztus az ő országáról beszél. Krisztus új életet ad számukra – magyarázta a főpásztor.
A kollégium épülete nemrég került a Nyíregyházi Egyházmegye tulajdonába, s egy egykor jól működő rendszer kiszolgálója volt. Mára sok ráfordítással új éltet lehelt bele az új fenntartó. A Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium idén szeptembertől vált önálló oktatási intézménnyé, s hozzá megalapították a kollégiumot is. A betonudvar feltört parcellájában a fa ezt az újrakezdést is hirdeti.
A faültetés után a diákok a felnőttek irányításával további csinosításokat végeznek az udvar területén: filagóriát festenek, gumilapokat raknak le, virágokat ültetnek. Az épület belső helyiségeiből pedig kipakolják mindazokat a régi berendezési tárgyakat, melyekre már nem lesz szükség.
A juharfát a Klorofill Kertészet ajánlotta fel a Nyíregyházi Egyházmegyének.
Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |