One million children prayed at once — including St. Nicholas preschoolers

Egymillió gyermek imádkozott egyszerre – a Szent Miklós-os óvodások is

A Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában immár harmadik alkalommal veszik kézbe az óvodai csoportok közösen a rózsafüzért, s imádkoznak egy időben több ezer gyermekkel együtt szerte a világon.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2020. október 19. 18:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 413 napja íródott

A Szent Miklós óvodában a szokásos hétfői imaalkalom különlegessége az volt, hogy – csatlakozva az Országos Lelkipásztori Intézet felhívásához – rózsafüzért vettek kezükbe a gyermekek: minden csoport körbeállt egy óriási rózsafüzért, s az általuk megtanult imát mondták el közösen az óvoda pedagógusai és a lelki vezetője, Kocsis Dániel atya vezetésével.

Mivel ebben az esztendőben október 18-a vasárnapra esett, az iskolákban és óvodákban a következő napon, október 19-én, hétfőn tartották meg a rózsafüzér-imádkozás alkalmát, mellyel a 2005-ben Caracasból (Venezuela) indult, „Egymillió gyermek együtt imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez kapcsolódtak.

A Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában az intézmény munkatársai és gyermekei minden évben szívesen csatlakoznak a felhíváshoz, hiszen ez az alkalom is segít elmélyíteni már a legkisebbekben is az ima fontosságát, erejét, közösségi élményét.

Az imaalkalom végén, a záróáldás előtt közösen köszöntötték a héten születésnapjukat ünneplő gyermekeket.

Kapcsolódó:

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért – a nyíregyházi óvodások is

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

rózsafüzér
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert