November 27-29-ére hívjuk a görögkatolikus kántorokat lelki-szellemi töltekezésre. Az együttlét egyben továbbképzés is.
A jó pap mellett a jó kántor is holtig tanul. Ezeken a lelki feltöltődést nyújtó alkalmakon a résztvevők segítséget kapnak arra, hogy az énekszolgálatukat még szebben, még igényesebben végezhessék a templomokban. Ez nyilván nem csak nekik fontos, hanem mindazokra is kihat, akiknek az énekét, imádságát vezetik. Ugyanakkor nem csak a templomi énekvezetőket hívjuk, hanem mindazokat, akik törekszenek erre a lelki-zenei igényességre.
Az idei első lelkigyakorlat a koronavírus-járvány miatt a virtuális térbe kényszerült. Most ősszel szeretnénk fizikailag is jelen lenni Máriapócson. De ha az előírások szigorodnának, akkor ezt az őszi találkozót is csak a világhálón keresztül tudjuk majd megtartani. Egyelőre azonban az egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett élőben szervezzük a kántorok találkozóját.
A lelkigyakorlatot Kocsis Fülöp metropolita és Királyné Kocsis Magdolna vezetik.
Jelentkezni a titkar@hd.gorogkatolikus.hu email címen illetve a 06 52 870 560-as számon lehet.
Részvételi díj: 12 000 Ft
Jelentkezési határidő: november 20.
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |