Hálával és imádsággal kísérve rendkívüli szolgálatukat – a szociális munka napját ünnepeljük

Hálával és imádsággal kísérve rendkívüli szolgálatukat – a szociális munka napját ünnepeljük

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök írta alá azokat az elismerő okleveleket, melyeket november 12-én, a szociális munka napján személyesen adott volna át az egyházmegye szociális szférájában kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársainak.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Gerner Attila/Nyíregyházi Egyházmegye2020. november 12. 17:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1231 napja íródott

A szociális munka napján a főpásztor elismerő okleveleket írt alá.

A püspök atyával együtt a Szociális Iroda a munkatársak egész éves helytállását ezen a napon, november 12-én immár harmadik éve igyekszik meghálálni: a közösen eltöltött délelőtt során előadások, vendéglátás és a kiemelkedő munkát végzők külön díjazása ezeknek a napoknak a szokásos programja. Idén a korábbiakhoz képest is kisebb létszámban ünnepelték volna ezt a jeles napot, de a hatályba lépő rendelkezések miatt erről is le kellett mondaniuk a szervezőknek – erről dr. Morvai Anikó, a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának irodavezető-helyettese tájékoztatta honlapunkat.

„A járvány idején is helytállva, egészségüket is veszélyeztetve vállalják hivatásukat a munkatársaink. Ezt köszönve gyűltünk volna össze ma Máriapócson, s egyik kollégánk, Erdei Sándor tartott volna előadást arról, ami nap mint nap hajtja az embert egy ilyen munka végzésére: a szeretetről. Követve az előző évi hagyományokat, a kimagasló munkát végző kollégák anyagiakban is kifejezett megbecsülésünk jeléül elismerő oklevelet vehetnek át. Idén sajnos nem közös ünnepség keretében, de ma virtuális térben, s majd később személyesen is eljuttatjuk hozzájuk ezeket a jutalmakat” – mondta dr. Morvai Anikó.

Minden évben a szociális munka napján a munkatársak értesülnek arról is egy előadás keretében, milyen változások történnek az egyházmegye szociális ellátórendszerben. Erre szükség is van, hiszen az ellátórendszer folyamatosan bővül: ma már 2195 ellátottal van megállapodása az egyházmegyének beleértve a bölcsődei ellátásban, szociális étkezésben résztvevő, nappali gondozást igénylő, idősgondozásban és pszichiátriai ellátásban részesülő embertársainkat is. 2020. július 1-jétől Kisvárda majdnem teljes szociális gyermekjóléti ellátását a Nyíregyházi Egyházmegye vette át, 2020. október 1-jétől négy járásban (Nagykálló, Baktalórántháza, Kisvárda és Nyírbátor) működő nevelőszülők kerültek az egyházmegye gyermekvédelmi rendszerének irányítása alá – ezzel mintegy hétszáz főre emelkedett a Nyíregyházi Egyházmegye által ellátott gyermekek létszáma. Ezen kívül 2021. január 1-jétől újabb három lakásotthon kerül az egyházmegye fenntartásába.

Ábel püspök atya az oklevelek aláírása mellett rövid videóüzenetben minden, a szociális ellátórendszerben dolgozó munkatársának megköszönte áldozatos munkáját.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Gerner Attila/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális munka napja
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert