Advent talk at the Greek Catholic Youth Club in Budapest

A jászol körül állva – Adventi beszélgetés a Budapesti Görögkatolikus Fiatalok Clubjában

December 1-jén tartották a Budapesti Görögkatolikus Fiatalok Clubja (GrFC) adventi online programsorozatának első alkalmát, amely a jászol körül álló betlehemi szereplőkről szólt.

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita2020. december 4. 09:04

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1231 napja íródott

A Budapesti Görögkatolikus Fiatalok Clubja (GrFC) négyalkalmas online programsorozatra hívta az érdeklődőket a december 1. és 22. közötti keddi napokra.

Az első alkalom vendégelőadója Makláry Ákos budai parókus, a Katolikus Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke; Gájer László atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) filozófiaprofesszora és Czirják János budai görögkatolikus segédlelkész volt. Az online beszélgetést Kocsis Tamás görögkatolikus pap vezette. Kocsis Tamás elmondta: a GrFC őszi zarándoklata a járvány miatt elmaradt, ezért szervezték meg ezt a decemberi online zarándoklatot, lényegében baráti beszélgetést.

A karácsonyi jelenet szereplőiről szólt a december elejei disputa, a jászol körül álló királyokról, pásztorokról, angyalokról, illetve magáról a Szent Családról. Kocsis Tamás elsőként arról kérdezte a vendégeket, hogy a jászol körül állók közül mely szereplőket érzik közel magukhoz.

Makláry Ákoshoz Szent József alakja áll közel. Czirják János is az ő karakterét kedveli: mint mondta, a karácsonyi ikonon is láthatjuk Jézus nevelőapját, éppen az ördög kísérti. „Szent József próbálja megérteni a helyzetét, és valahogy így vagyunk mi is, amikor azzal szembesülünk, hogy

Isten közel jön hozzánk, és nem mindig értjük őt”

– mondta a segédlelkész.

Gájer László kedvencei a napkeleti bölcsek, akik messziről érkeztek Betlehembe, hittel hidalták át a bizonytalanságot, ami útjukon kísértette őket, de végül elértek a célhoz.

A beszélgetés során felvetődött a kérdés, hogy a templomainkban, családi körben nem idealizáljuk-e túlzottan a betlehemi jelenetet. Milyen is lehetett a rideg valóság?

Gájer László elmondta: Jézus születéstörténete mesésnek hat, Máté és Lukács evangélista látásmódjának szűrőjén jutott el hozzánk. Bibliai tanító stílusban (midrás) íródott.

Talán azt akarta maga a sugalmazó Atya is, hogy éppen ilyen otthonos légkörben, pásztorokkal, királyokkal, angyalokkal körülvéve álljon előttünk a betlehemi jelenet, ez a nem hétköznapi történet.

Karácsony minket is kiemel a hétköznapokból, feldíszítjük a lelkünket. „Nem biztos, hogy ebben az esetben kutatnunk kell a históriai realitást, ami nem azt jelenti, hogy a jelenet hátterében ne volna történeti valóság” – összegezte a filozófiaprofesszor.

Makláry Ákos hozzátette: az ember születése önmagában is felfoghatatlanul csodálatos, meghitt és megrendítő. „Tíz évvel ezelőtt átélhettem ennek a valóságát: a feleségem mellett álltam a kisebbik lányom születésénél. A betlehem nem giccses, ha érzékelteti ezt az életcsodát.”

A KÉSZ elnöke hozzátette: talán idén, a pandémia közepette nagyobb esély nyílik a csoda átélésére, hiszen otthon kell maradni, szűk családi körben, s nem mehetnek el wellnesskarácsonyra azok, akik az ünnepen ezt szokásos módon megteszik. A külsőségek fontosak, megteremtik a karácsonyi hangulatot, de nem szabad a felszínesség világában maradnunk – mondta Makláry Ákos.

Czirják János szerint giccsről akkor beszélhetünk, amikor a karácsonyból kimarad Jézus Krisztus születésének ünneplése. Nemcsak azt ünnepeljük, hogy szeretjük egymást, hanem legfőképpen azt, hogy Isten közénk jött, hogy felemeljen minket magához.

Gájer László rámutatott:

a megtestesülés egyszerre drámai és szegény, ahogy a kereszthalál is.

Emlékeztetett arra, hogy 2016 karácsonyán Rómában, a Szent Péter téren a jászol mellett felállítottak még hat kisebb szoborcsoportot, amelyek az irgalmasság testi cselekedeteit szimbolizálták. A szegények megjelenítése volt a cél, s közöttük a szegény Jézusé. „Ha túl idillivé tesszük a karácsonyt, akkor abból kimaradnak a szenvedők, csak zavarják a meghitt hangulatot – folytatta Czirják János. – Pedig értük is eljött az Úr.”

Makláry Ákos az elhangzottakra reagálva arról beszélt, hogy papnövendékként egy Borsod megyei faluban ő is átélhette a szegényes szentestét, a sötétséget

a paplak nyári konyhájában, egyedül, egy szál fenyőág társaságában, mégis boldogan.

Hiszen a régi hagyományt felújítva a falubeli társakkal aznap végigjárta a település házait betlehemezve. „Gyönyörű volt, életem egyik meghatározó karácsonya, de most már azt is tudom, hogy a polgári miliőben megélt karácsony is csodálatos lehet, Jézus ugyanúgy megszületik ott is” – tette hozzá.

Gájer László felhívta a figyelmet az ünnep kettősségére: karácsony misztikája, varázslatossága, bája, kedvessége dialektikus egységben van kőkemény drámaiságával.

Kocsis Tamás, a beszélgetés moderátora arra is kitért, hogy a jászol körüli népes társaság azt jelképezi, hogy az Úr mindenkit meghív magához.

Gájer László ezt aláhúzva hozzátette: Ferenc pápa pontifikátusa idején, jelen korunkban láthatjuk azt, hogy az Egyház valóban világegyházzá válik. Ez világosan látható volt a legutóbbi konzisztórium alkalmával, amikor a Szentatya új bíborosokat szentelt, akik a világ sokféle tájáról érkeztek Rómába.

A kereszténység univerzális, nem specifikus – nyomatékosította Makláry Ákos. Hozzátette: az Egyház lelki közösség, benne nem csak szegények vannak; a Jairusok, a Nikodémusok, a „századosok” is meghívottak Isten országába.

A beszélgetés vége felé Gájer László a betlehemi jászollal, a karácsonyi jelenettel kapcsolatos érzelmekről is beszélt. Elmondta, hogy

a déli országokban a pap éjfélkor maga helyezi bele a jászolba a Kisjézust,

ahogy a pápa is teszi. Felidézte, hogy ezt a megrendítő gesztust megtette ő is tavaly a Táltos utcai templomban.

Czirják János úgy fogalmazott: a jászol körül mindenki találkozhat, hiszen a szeretet nyelvét mindenki érti.

*

A Budapesti Görögkatolikus Fiatalok Clubjának következő online rendezvénye az önismeretről szól majd. A tréninget egy családterapeuta házaspár, Fehérváry Anikó és Szászi Balázs tartja jövő kedden, december 8-án 19 órai kezdettel. Az alkalom a GrFC YouTube-csatornáján lesz követhető.

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye

GrFC, karácsony, készülődés, online, Kocsis Tamás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert