Idén is kiosztották a Nyíregyházi Egyházmegye legrangosabb elismerését, a Szent Miklós-díjat

Idén is kiosztották a Nyíregyházi Egyházmegye legrangosabb elismerését, a Szent Miklós-díjat

A Szent Miklós-székesegyház védőszentjének ünnepén 2020. december 6-án újra kiosztották az egyházmegye legrangosabb kitüntetését, a Szent Miklós-díjat. A civil díjazott, özv. Sivadó Jánosné tisztelendő asszony már nem tudta átvenni a díjat: két hónappal ezelőtt visszaadta lelkét Teremtőjének. A lelkipásztorok közül az egyházmegyét szolgáló érdemei alapján Zolcsák István nyírcsászári parókus atyát jutalmazta Szocska A. Ábel megyéspüspök.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2020. december 6. 15:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1208 napja íródott

Ahogyan arról hírt adtunk már korábban, 2020-ban özv. Sivadó Jánosné, született Gebri Mártát jelölték az egyházmegye legrangosabb díjára, ám az elismerő oklevelet már csak a koporsóba helyezhette el Szocska A. Ábel főpásztor.

Az elismeréssel járó Szent Miklós-ikont Márta néni legidősebb gyermeke vehette át.

Laudációját a korábbi híradásunkban olvashatja el újra az alábbi linkre kattintva:

Mindig szolgált és vezetett, de soha sem méltatlankodott – posztumusz Szent Miklós-díj özv. Sivadó Jánosné tisztelendő asszonynak

A lelkipásztorok közül Zolcsák István nyírcsászári parókus atyának ítélték oda a Szent Miklós-díjat. A székesegyház búcsúi ünnepén Ábel püspök atya a kitüntetéssel járó, díszes papi mellkeresztet maga helyezte István atya nyakába. Feleségét egy csokor virággal köszöntötte a főpásztor.

A szertartáson elhangzó méltatását az alábbiakban olvashatja:

Főtisztelendő Zolcsák István atya Máriapócson, 1978. augusztus 6-án részesült a papszentelés kegyelmében. Hűséges támogatója felesége, Kocsis Katalin Mária tisztelendő asszony, aki évtizedekig laborasszisztensként dolgozott. Három lányuk született, akik mára szép családot alapítottak, öt unokával büszkélkedhet.

Papi szolgálatának eddigi 42 esztendeje alatt négy parókia és a hozzájuk tartozó leányegyházak szolgálatát végezte: segédlelkész Létavértes-Nagylétán 1978-1981 között, majd helyettes lelkész Pácinban 1981-től 1986-ig, ahonnan ellátta a cigándi, karcsai és karosi híveket, valamint az Erzsébet-tanyaiakat is. 1986-ban Kántorjánosiba költöztek, ahol 2004-ig látta el papi feladatait, ellátva az őri hívek szolgálatát is. 2004-től mindmáig Nyírcsászári parókusa, ahonnét oldallagosan ellátja a nyírderzsi parókiát.

Létavértes-Nagylétán fiatalos lendülettel szolgálta a Kistemplom, valamint Újléta hívő közösségét, Pácinban nevéhez fűződik a régi parókia és a kápolna tetőszerkezetének és mennyezetének rendbetétele. 18 évi kántorjánosi szolgálati ideje alatt 1987-től kezdve nagy türelemmel, sok-sok áldozattal megszervezte a Kántorjánosi Görögkatolikus Cigány Parókiát.

Számtalanszor megfordult a hátrányos helyzetű cigány családok házaknál tartott összejövetelein, beszélgetett és tanította őket a templom falain kívül is. Így vetődött fel, majd lett valósággá az álom: István atya a közösség számára nagy összefogással 1989-ben templomépítésbe kezdett, mely négy esztendő alatt készült el.

A templomot 1993. október 2-án az Istenszülő oltalma tiszteletére szentelték fel, 1995-re annak ikonosztázionja is elkészült. E nagy munkák elismeréseként „tiszteletbeli esperes” címet kapott. A cigány parókia 2004-es hivatalos megalapítása után rövid ideig annak parókusa is volt. A magyar egyházközség templomába szintén ő készíttette el az ikonosztáziont, és végeztetett el állagmegóvási munkákat.

Szociális érzékenységét jól jelzi, hogy István atya tapasztalatai alapján tudja, hogy sokak élethelyzete mennyire befolyásolja Istenhitüket. Feladatának érezi, hogy ezek javításán is munkálkodjék. Eme lelkülettel, a jó gazda gondosságával vezeti 2011 óta a nyírcsászári parókia Szent Annáról elnevezett Szeretetszolgálatát. Hívei mellett munkatársaira is mindmáig odafigyel, szép lelki és közösségi programokat szervez a fáradozásai révén felújított nyírderzsi parókián éppúgy, mint családi napokat és zarándoklatokat az anyaegyház híveinek. 2009-ben megújult a nyírcsászári parókia tetőszerkezete, rá egy esztendőre a parókia külseje, nemrég pedig a templom tornya kapott új festést.

István atya papi lelkületének jellemző vonása szerénysége, olyan ember ő, aki szolgálatát mindig szépen és lelkiismeretesen elvégezte.

Kevés olyan példát tudunk elmondani, amit róla elmondható: minden hétköznap rendületlenül kijár mostani fíliális egyházközségébe, naponta bemutatja ott a Szent Áldozatot. Szent Liturgia iránti szeretetét jól példázza – ami talán szintén egyedülálló korunk papjai között – hogy

papszentelésétől kezdve egy hatalmas, vastag füzetben végig vezette minden élőkért és holtakért bemutatott imádságának szándékait. A 398 oldalas füzet mára 19.952 intencióval betelt, de még mindig van hely életében a másokért végzett imádságnak.

Papi szolgálatát jól összekapcsolta családi életével, családszerető, gondoskodó férj, apa és nagyszülő, aki a paptestvérekkel és azok családjaival is barátságos, testvéri kapcsolatot ápol.

Látjuk tehát, hogy Zolcsák István atya papi stílusa ez: nem a látványosságra törekvő, mégis a feladatokat mindig lelkiismerettel ellátó, az emberi sorsokra nagy lelki érzékenységgel csöndesen figyelő, áldozatos és szolgáló krisztusi szeretet, melynek Anyaszentegyháza iránt végzett több mint négy évtizedes hűséges és alázatos papi munkájáért ma bátran kimondhatjuk: méltó Szent Miklós püspök idei ajándékára.

Az előző évek díjazottjairól az alábbi híradásokból értesülhet:

Csak akkor van értelme a létezésemnek, ha az másokért való, úgyis mondhatnánk: krisztusi létezés – templombúcsú a székesegyházban

Ajándékba kaptam a hitemet – interjú dr. Obbágy Veronikával

Szent Miklós az év minden napján kegyelmi ajándékokat osztogat – Elmélyítették Szent Miklós tiszteletét a nyíregyháziak

A szívet kell követni, mert a Jóisten oda beleírta, hogy mire gondolt: interjú a 84 éves Lakatos Laci atyával – VIDEÓVAL

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Miklós-díj, ünnep, Zolcsák István, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert