Online folytatódik a Fő utcai görögkatolikus templom liturgikusének-kurzusa

Online folytatódik a Fő utcai görögkatolikus templom liturgikusének-kurzusa

Liturgikusének-kurzust tartanak csütörtök esténként Hoskó Imola vezetésével a budapesti Fő utcai templomban, illetve a járványhelyzet miatt jelenleg az online térben. Emiatt az érdeklődők köre is tágulhat a közeljövőben. Az alkonyati istentisztelet szertartásával, a nehezebb dallamok szerkezetével ismerkednek meg az érdeklődők, mélyítve tudásukat, hogy még jobban meg tudják élni a liturgiát.

Szöveg: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Hoskó Imola2020. december 15. 15:30

„Az alkalmakat még Schüszterlné Elek Edina indította el néhány évvel ezelőtt – meséli a Fő utcai Szent Flórián templom kántora – és a kurzus végén a résztvevők parókusi aláírással oklevelet kaptak. Tavaly októberben kérdezte meg tőlem Makláry Ákos parókus atya, hogy lenne-e kedvem ezt a hagyományt folytatni. S én nagyon boldogan, sok energiával vágtam bele ebbe a munkába.” 

Már éppen kialakult egy jól működő csoport tavaszra, amikor a vírus és a karanténhelyzet közbeszólt. Idén októberben azonban, amikor a templomból néhányan Hoskó Imola segítségét kérték a vecsernye előverseinek, illetve más énekeinek, megtanulásában, híre ment, hogy Imolától van mit tanulni – mivel öt-hat érdeklődő is akadt, hol többen, hol kevesebben, de csütörtökön fél hatkor hétről hétre újra összegyűltek a Fő utcai hittanteremben. „Az utolsó személyes alkalmak egyike nagyon szépre sikerült, mert a résztvevőket beledobtuk kicsit a mély vízbe és ők is részt vettek énekükkel az Akathisztoszon a templomban.” – emlékezett vissza a Fő utcai kántor.  

„A folytatásban is Ivancsó István Görögkatolikus Liturgika című könyve alapján ezúttal a szombati vecsernye szerkezetét, énekeit veszem végig a lelkes hallgatókkal. Igyekszem egyfajta történeti áttekintést is adni, szent szövegek mélyére nézni, elmondani, hogyan épülnek fel a sztihirák, mi az oka, hogy egy adott imádság belekerült a szertartásba, más pedig kimaradt.” – mondta Imola.  

A liturgikusének alkalmak természetesen nem lennének teljesek éneklés nélkül. Minden alkalommal egy-egy új sztihirát a soron következő hangon (vagy az előző turnusban egy-egy tropárt) tanulnak meg, amit először Imola megmutat, aztán megnézik a dallamvázat, többször áténeklik, de a következő órára házi feladat, hogy mindenki kívülről tudja. Persze senki nem kap rossz jegyet, ha éppen több dolga akadt, és elmaradt a gyakorlás, de ez egyébként nem is jellemző. 

Én magam is részt vettem két liturgikusének alkalmon, és az online tartott foglalkozáson különös szabadságot láttam a résztvevőkön az egyedül való éneklésük közben. Egyáltalán nem kellett sokat várni, mire ketten is önként vállalkoztak arra, hogy eléneklik a múlt órán tanultakat. Természetesen ez sohasem csak éneklés, egyszersmind imádkozás is. És nem kötelező egyedül énekelni, ha valaki kevésbé bátor, vagy zeneileg bizonytalanabb, mindig kap segítséget.  

Az előző órai elméleti anyagot az alkalom elején játékos keresztrejtvényben kérdezte vissza Imola. Itt a történeti áttekintés és az elemzés sem száraz tananyag csupán, hiszen Hoskó Imola előzetesen elkészíti a diákat, így a vetítésnek köszönhetően a tanultak könnyebben elraktározódnak, a remek illusztrációk egyszerűbbé teszik a megértést, az interaktivitástól pedig majdnem olyan az óra, mintha egy térben lenne mindenki.  

„A vecsernye egy nagyon szép szertartás, de sajnos csak kevesek számára ismert. Különleges dallamaink, ősi himnuszaink vannak, amik akkor szólnának igazán szépen, ha minél többen együtt énekelhetnénk. Ki fektessen ennek megvalósításába munkát, ha nem a kántor? – vallja lelkesen Imola, amikor arról kérdezem miért végzi ezt a szolgálatot. 

A résztvevők közül nem mindenki a Fő utcára jár templomba, vannak a Rózsák teréről, Dél-Budáról is lelkes éneklők, de az online térnek hála még Mezőkövesdről is csatlakoztak hozzájuk. 

Az évközi időben is, de adventben különösen is igyekszik Hoskó Imola a részvevők lelkével is törődni. „Minden vasárnap írok nekik egy kis gondolatot, elküldöm nekik az összeválogatott szentírási helyeket, hogy miután egyénileg kikeresték azokat, lehetőség szerint egy hétig forgassák magukban, legyen velük az adventben. Én is sokat tanulok ezeken az alkalmakon tőlük, örülök, hogy nagy aktivitás jellemző és, hogy csillogó szemeket látok – ha máshogy nem is – legalább a számítógépem képernyőjén keresztül.

A kurzusról itt érdeklődhet bővebben: liturgikus.enek@gmail.com.

Szöveg: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Hoskó Imola

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikus ének
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert