Isten titokzatos Jelenlétében – lelki táplálék karácsony szentestéjén

Isten titokzatos Jelenlétében – lelki táplálék karácsony szentestéjén

Karácsony viliájának napján, december 24-én Grunda Dávid atya gondolatait olvashatják.

Szöveg: Grunda Dávid, fotó: P. Tóth Nóra2020. december 24. 08:00

„Most testben jön el az Úr, hogy az embereket könyörületességével megszabadítsa a gonoszság szerzőjének hatalmából, majd pedig az égbe vezesse és átistenítse őket.” (december 23. utrenye kánonja, V. óda)

Gimnazista koromban Ádám János atya, az akkori lelkivezetőm, mesélt el egy történetet, amelyet Szent Blasienben, egy katolikus, bentlakásos, elit fiúiskolában nevelőtanárként a 60-as években élt meg. Az iskolában a szülők látogatására az Úr napja, a vasárnap volt fenntartva. A Szentmise végeztével Európa különböző országaiból érkeztek a szülők az internátusba, hogy gyermekeikkel időt tölthessenek. Volt, aki hetente, volt, aki két hetente, de volt olyan is, aki csak havonta jött. Ádám atya vasárnaponta szerette nézni az ablakból, ahogy az autók bejönnek az iskola előtt álló körforgalomba, ahogy a szülők kiszállnak és megölelik gyermeküket, aztán együtt elmennek ebédelni. Miközben nézte őket, érezte a szeretetet, a kötődést, a hovatartozás örömét, az ő szíve is boldog volt, amikor azt látta, hogy diákjai örömükben repdesnek a szüleiket látva (Mitgefühl), ugyanakkor sajnálattal érzett együtt azokkal, akik egyedül maradtak (Mitleid). Volt egy fiú, Alexandre, akinek ritkán volt ebben az örömben része, de pont olyan hétvége volt, amikor végre viszontláthatta őket. Már napok óta várta és öltöztette a szívét, arra a boldogságra, amelyet a szülei jelenlétében érez majd. A mise után szokásos módon érkeztek az autók és kicsit késve, de érkezett a jól ismert limuzin is, melynek a tinédzser nagyon megörült. Amikor megállt az autó, a sofőr kiszállt kinyitotta a hátsó ajtót és több csomag ajándékot vett ki. „Szüleid csókoltatnak, sajnos nem tudtak eljönni, fogadd ezeket az ajándékokat szeretetük jeléül” - szólt az egyenruhás jól öltözött sofőr. A fiú átvette az ajándékokat és a szeretetlenség kiüresedett csalódottsága töltötte el a gondosan felöltöztetett szívét és keservében a földhöz vágta a becsomagolt ajándékokat és ez a mondat tört ki belőle: „én nem az ajándékokra vágyom, én a szüleimet akarom!”

Mindannyian arra vágyunk, hogy szeressünk és szeretve legyünk és ez a vágyunk végső soron Istenhez vezet, aki maga a végső Szeretet. (Ágoston) A tegnapi (december 23.) reggeli Istentisztelet alkalmával imádkoztunk: „hatalmas csillag hirdeti az értünk kifejezhetetlen módon szegénységet vállaló Úrnak a földön való megjelenését.” Isten kilépett önmagából, még az Ő Istenségét sem tartotta olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodnia kellene, hanem kiüresítette önmagát (Fil 2,6), azért, mert szeret minket és kapcsolatba akar lenni velünk. Kilépett az időtlen időből, a tökéletes jelenlétből, a „kairosz”-ból, és belépett a mi emberi, bekorlátolt időnkbe, a „kronosz”-ba, hogy velünk legyen, közel legyen, ott, ahol vagyunk, velem legyen abban, ami vagyok. Azáltal, hogy kilépett önmagából, benne egyesült a kétféle Jelenlét, így lehetővé tette, hogy mi emberként beléphessünk abba, ami Ő maga. Hiszen a teremtéstől kezdve ez szerepelt a tervében, Isten az embert képére és hasonlatosságára alkotta és meghívta, hogy átistenüljön (Szent Atanáz, Iréneusz), azt a hatalmas ajándékot adta mindannyiunknak, neked és nekem, hogy mi emberként részesei lehessünk az Isteni természetnek (2 Pét 1,4) az örökkévalóságban. Ezért élünk a világon, hogy Isten Jelenlétében éljünk. Az ő Jelenlétében megtapasztaljuk, az Ő Szeretetét itt a földön és ezáltal átistenülve az örökkévalóságban.

A karácsony ünnepe a hétköznapok forgatagából kiszakadva, erre a titokzatos tapasztaltra ad lehetőséget és rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.  Tavaly karácsony előtt még lehetőségünk volt Máriapócson az elsőáldozókkal és az ő szüleikkel készülni Krisztus befogadására. A tizenhárom gyerek, szüleik segítségével, a Liturgia után tea és sütemény mellett kitöltötték Gary Chapman szeretetnyelv tesztjét, hogy kiderüljön melyik az a forma, nyelv, amiben a gyermekek legjobban megtapasztalják, érzik szüleik szeretetét. Persze világos, hogy senkinek sem a tárgyi ajándékozás volt a szeretetnyelve, kivétel nélkül mindenkinek a minőségi idő lett az elsődleges szeretetnyelve.  Az egyik gyerek ezt mondta: „Azért vagyok büszke apukámra, mert sokszor odaül mellém és játszik velem, megmutat nekem dolgokat, mit hogyan csináljak!” Ez az apuka jelen van a gyermeke számára és ez az ő legnagyobb, leghatásosabb ajándéka. Nem véletlen, hogy az angol nyelv egyik megfelelője az ajándék szóra a present, aminek a szótöve megegyezik a jelenlét, vagyis presence szó tövével. Az igaz ajándék a mi jelenlétünk. A mai napon, karácsony előestéjén a tárgyi ajándékokon túl, ajándékozzuk egymásnak a teljes önátadó, önmagunk gőgös létéből kilépő jelenlétünket. Nem csak testileg, fizikálisan legyünk jelen, miközben fejben vagy a képernyőn teljesen máshol járunk, más emberekre figyelünk, vagy tervezgetünk, dolgozunk, problémákon rágódunk, hanem teljes odaadással, megragadva a pillanatot zárjunk ki mindent, ami elválaszt attól, hogy kötődjünk egymáshoz és Istenhez. Ez az élet értelme, mindannyiunk szívének végső vágya, hogy Isten Szeretetét az Ő titokzatos Jelenlétében megéljük és a mi teljes jelenlétünkkel továbbadjuk. 

Karácsonykor bátorságra és eltökéltségre van szükség ahhoz, hogy meg tudjunk állni, jelen lenni és szívünk csendjébe merülve befogadjuk Jézust és mindazt, amit megtestesülése által üzen, kinyilatkoztat nekünk: „Azért vagy, mert Szeretlek Téged, és kapcsolatban akarok lenni Veled, arra vágyom, hogy megtapasztald, megismerd, és elfogadd a Szeretetemet azért, hogy örökké együtt lehessünk!”

Szöveg: Grunda Dávid, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, karácsony




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert